Pesti Srácok

Sikeres volt a szerb razzia a migránsokkal szemben, de a veszély még nem múlt el (Videó)

Sikeres volt a szerb razzia a migránsokkal szemben, de a veszély még nem múlt el (Videó)

A szerb hatóságok a napokban nagyszabású razzia keretén belül csaptak le a határ mentén gyülekező migránsbandákra és embercsempészekre. Bár az akció hatásosnak mondható, hiszen helyszíni beszámolók szerint több környékbeli település, így Szabadka is felszabadult az illegális bevándorlók megszállása alól, de ez még nem jelent végleges megoldást, mindössze egy lélegzetvételnyi nyugalmat. A fő problémát továbbra is az jelenti, hogy az embercsempész bandák jól fizető üzletet látnak a migránsokban, és a piacért gyakran egymással is összecsapnak.

Jó üzlet az emberkereskedelem a Balkánon, szakértők szerint ez az egyik legjövedelmezőbb üzletág. Csak 2020-ban ennek a piacnak a becsült értéke Szerbia, Magyarország és Románia határszakaszánál tízmillió euró körül volt – idézte a Euronews szerbiai oldalát a Magyar Nemzet. A Migránsokat és Menedékkérőket Segítő Központ becslései szerint jelenleg ötezer illegális bevándorló tartózkodik Szerbiában, és ebben az évben több mint hetvenezren haladtak át az országon. A migránsokhoz köthető fegyveres leszámolások jellemzően egymással szemben álló, illegális bevándorlókat tömörítő bandák között alakulnak ki, a háttérben pedig az embercsempész bandák állnak.

– magyarázta Milica Švabić, a KlikAktiv, migránsokat segítő, 2014-ben alapított belgrádi székhelyű civil szervezet munkatársa a Euronewsnak. Hozzátette: a befogadóközpontokban és illegális táborokban meghúzódó migránsok többsége afgán vagy szír származású. Švabić rámutatott arra is, hogy a magyar határkerítés miatt a nyugatra tartó bandák megtorpannak Szerbiában, és kénytelenek hosszabb időn át a térségben maradni. Ennek az időszaknak az átvészeléséhez és az alternatív megoldások felkutatásához pedig az embercsempész bűnbandák felkutatása a legkézenfekvőbb. Annak ellenére egyébként, hogy az embercsempészek között jelentős számú migráns is található, és hogy az illegális bevándorlók táboraiban a rendőrök nagy mennyiségben foglalnak le fegyvereket és kábítószereket is, egyes migránsvédő szervezetek továbbra is úgy vélik, szabad utat kellene engedni ezeknek az embereknek Európa felé. A Klikaktiv idézett munkatársa szerint például nekik is ugyanolyan szabadságot kellene biztosítani az EU-ban, mint az ukrajnai háború elől menekülőknek.

PestiSracok facebook image

– véli a szervezet tagja.

Közben a szerb rendőrség folytatja akcióit a szerb–magyar határ mentén; a cél, hogy megerősítsék a terület biztonságát. A belügyminisztérium a közösségi oldalán folyamatosan közli a képeket és az információkat. A magyar határ menti rész egyfajta műveleti területté változott, amióta legutóbb Horgosnál ismét összecsaptak egymással az embercsempészek.

Az észak-bácskai körzetvezető szerint ez az akció olyannyira sikeres, hogy Szabadkán már nincsenek migránsok, még a városban lévő befogadóközpont is üres. A Facebookon Bojan Šoralov fényképet posztolt az üresen álló épületről. Mint írja:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Szerb belügyminisztérium

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.