Pesti Srácok

Simicskó István: a Bátrak Ligája útravaló az élethez és segítség a haza védelméhez

Simicskó István: a Bátrak Ligája útravaló az élethez és segítség a haza védelméhez

A Bátrak Ligája versenysorozat pályaorientációs rendezvényként egyszerre ad hasznos útravalót a fiataloknak küzdeni tudásuk, akaraterejük fejlesztésével és segíti a haza védelmének ügyét – jelentette ki a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán, Füzesabonyban.

A helyi Bátrak Ligája verseny díjátadóján Simicskó István kiemelte: az erőpróbák megszervezésével a Honvédelmi Sportszövetség célja olyan sajátos védelmi ismeretekkel és képességekkel felvértezni a fiatalokat, amelyeknek későbbi életükben, de akár a honvédelmi pályát választva is hasznát vehetik. Elmondta: a Heves vármegyei Füzesabony immár a Bátrak Ligája 41. fordulójának adott otthont, ezúttal 10 helyi és környékbeli iskola csaknem száz diákja vett részt a rendezvényen.

– közölte. Emlékeztetett: a versenysorozat valamennyi fordulójának megszervezésében kadétok is közreműködnek, akikkel így személyesen találkozhatnak a végzős általános iskolások.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Jelezte: bízik benne, hogy látva a honvédség fejlődését és a haza védelmének fontosságát, a szerdai verseny résztvevői közül is sokan választják majd ezt a hivatást. Simicskó István szólt arról is, hogy a Honvédelmi Sportszövetség tevékenysége 30 éves hiányt pótol, hiszen hasonló versenyeket korábban a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) időszakában szerveztek Magyarországon.

– fogalmazott, óriási eredménynek nevezve, hogy a 2017-ben elindított program eredményeként a kadétok száma mára eléri a 7200-at.

A díjátadón Pajtók Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a Bátrak Ligája jellem- és embert formáló, hazaszeretetre nevelő rendezvény; ezek fontos erények a fiatalok személyes életében és kulcsfontosságúak a magyarság jövője szempontjából egyaránt. A hazaszeretet és bátorság a történelmi időkben megmaradásunk feltétele volt, és ezekre a tulajdonságokra, képességekre ma is szükségünk van: nem csupán kritikus pillanatokban, de a hétköznapok kihívásai során is – húzta alá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.