Pesti Srácok

Sokkoló hír érkezett: azonosították a 25 éves Shani Gabay holttestét, akit túszként tartott fogva a Hamász

Sokkoló hír érkezett: azonosították a 25 éves Shani Gabay holttestét, akit túszként tartott fogva a Hamász

Azonosították a 25 éves Shani Gabay holttestét, aki a Hamász Izrael elleni támadásakor tűnt el, és akiről feltételezték, hogy a terroristák túszként tartják fogva.

A Times of Israel azt írja, hogy Shani Gabay nemrég végezte el a jogi egyetemet, a támadáskor pedig a partin dolgozott, és utoljára egy rendőrségi parancsnokságon látták, miután lábon lőtték. Az eddigi információk szerint 6 óra 40 perckor hívta édesanyját, hogy elmondja a rakétatámadást és megkérdezte, mit tegyen bátyja, Aviel Gabay szerint. Úgy tudni, hogy a telefonhívás közben az autójában ült és édesanyja azt tanácsolta neki, hogy álljon félre, majd keressen egy biztonságos helyet. Talált egy mezei menedéket Alumim kibuc közelében, és odament, mivel akkor még nem tudta, hogy terroristák is bejutottak Izrael területére és válogatás nélkül lövik le a bulizókat. A terroristák gránátokat dobtak a menhelyre Shani Gabay két barátja szerint, akik ugyan túlélték a támadást, de súlyos sérüléseket szenvedtek: alsó végtagjaikat a robbanás leszakította testükről. Gabayt kihúzták a menhelyről, és úgy tűnt, sikerült visszajutnia az autójához, ahol lelőtték. Egy mentőshöz ment, aki a rendőrség parancsnokságára vitte. Később azonban a terroristák azt is megtámadták, majd azóta nem hallottak Shani Gabayról. Egészen mostanáig...

Forrás: Times of Israel

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.