Pesti Srácok

Szijjártó: az Európai Unióval szemben Marokkóra lehet számítani a migráció elleni küzdelemben

null

A felelőtlen politikát folytató Európai Unióval szemben Marokkóra továbbra is számíthat Magyarország az illegális bevándorlás elleni fellépésben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Rabatban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a marokkói kollégájával, Nászer Buritával közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy Európa biztonsága ma ezer sebből vérzik, így hazánk különösen nagyra értékeli azon partnereket, akik további súlyosbítás helyett hozzá tudnak járulni a helyzet javításához. Rámutatott, hogy a kontinensen és annak közvetlen szomszédságában is fegyveres konfliktus zajlik, és eközben folyamatosan nő a migrációs nyomás is, amely egyre nehezebben kezelhető az Európai Unió "teljesen felelőtlen" politikája miatt. Ennek kapcsán kitért arra is, hogy idén megdőlhet az illegális határátlépési kísérletek számának hétéves rekordja az EU külső határain. Magyarországon is 173 ezer ilyet regisztráltak az év eleje óta.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– vélekedett. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az Európába irányuló migráció kizárólag a kiváltó okok felszámolása révén állítható meg, ezért is lényeges a magyar–marokkói együttműködés az afrikai biztonság erősítése, a terrorellenes küzdelem és a gazdaságfejlesztés terén.

– közölte. Kiemelte azt is, hogy a kétoldalú együttműködés a kölcsönös tiszteletre alapul.

– sorolta. A miniszter végül beszámolt a gazdasági sikerekről is, és üdvözölte, hogy Marokkó mára Magyarország első számú kereskedelmi partnerévé vált Afrikában. Tájékoztatása szerint tavaly a kereskedelem értéke megközelítette a rekordnak számító 300 millió dollárt, és idén is 36 százalékos bővülést jegyeztek fel. Fontosnak nevezte azt is, hogy csúcsot döntött a magyarországi ösztöndíjra pályázó marokkói hallgatók száma is, hiszen az évi 165 helyre idén mintegy 1300-an jelentkeztek.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.