Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a kormány a lehetséges további magyar túszok kiszabadítását is megpróbálja előmozdítani

null

A kormány a lehetséges további két magyar túsz szabadulását is megpróbálja majd előmozdítani, amint a nők és gyermekek után erre a férfiak esetében is megnyílik az út a Gázai övezetben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva üdvözölte az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti tűzszünetet, minthogy az túszok szabadon bocsátását, emberi életek mentését tette lehetővé. Rámutatott: a szélsőségesek világossá tették, hogy egyelőre csak nők és kiskorúak elengedéséről lehet szó, és az öt elhurcolt magyar állampolgár közül hárman estek ezekbe a kategóriákba, ők már szabadok. Ennek kapcsán leszögezte, hogy az utóbbi hetekben sokszor beszélt a katari külügyi államminiszterrel, akinek a segítségét kérte, és kollégája biztosította is erről, továbbá folyamatos tájékoztatást nyújtott a tárgyalások állásáról, amiért köszönettel tartozik Magyarország.

– tudatta.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Szijjártó Péter kiemelte, hogy "minden bizonnyal" van még két magyar állampolgárságú férfi a Hamász fogságában.

– fogalmazott.

– mondta.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.