magyar túszok
Szijjártó Péter megköszönte a helytállást a jeruzsálemi kollégáinak, akiket „mocskos vádakkal” is illettek egyesek (videó)
„Gazdasági eredményekért sem könnyű dolgozni, de emberéletekért meg aztán teljesen más dimenzió” – mondta Szijjártó Péter Jeruzsálemben azoknak a külügyminisztériumi munkatársainak, akik a magyar túszok hazajutásán dolgoznak. A külgazdasági és külügyminiszter egy rendkívüli állománygyűlés keretében ismerte el a Jeruzsálemben működő magyar külképviselet elmúlt 100 napos munkáját.Szijjártó Péter: tovább dolgozunk az utolsó magyar túsz kiszabadításáért
Magyarország kiáll Izrael önvédelemhez fűződő joga mellett, egyúttal reméli, hogy sikerül megelőzni a konfliktus továbbterjedését más országokra; ugyanakkor tovább dolgozunk azért is, hogy az utolsó, még túszként fogva tartott magyar állampolgárt is kiszabadítsuk fogságából - írta Szijjártó Péter szerda hajnali bejegyzésében a közösségi oldalán.Magyar–izraeli túszt végzett ki a Hamász (Videó)
Nem sokkal ezelőtt tette nyilvánossá a Beeri kibuc, hogy az ott lakó magyar állampolgárságú Ilan Weiszt kivégezte a Hamász palesztin terrorszervezet. A családfő 56 éves volt – írja a Hetek.Szijjártó Péter Izrael stratégiai ügyekért felelős miniszterével egyeztetett
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ron Dermerrel, az izraeli kormány stratégiai ügyekért felelős miniszterével egyeztetett hétfőn telefonon. Ezt a magyar tárcavezető közölte a Facebook-oldalán.Élőben közvetítette a Hamász, ahogy a magyar–izraeli apát és két kislányát terrorizálják (Videó)
A kétgyermekes magyar–izraeli Omri Mirant október 7-én rabolták el az otthonából a családja szeme láttára. A férfi jelenleg is Gázában raboskodik, de a legfrissebb hírek szerint életben van. Az elrablásról és a kislányok helyzetéről a felesége, Lisaj Lavi mesélt a Heteknek.Szijjártó Péter: életben lévő magyar túszról kaptunk információt az izraeli hatóságoktól
A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, amely szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van és jelenleg is a Hamász terrorszervezet foglya – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Brüsszelben.Folytatódik a túszcsere Izrael és a Hamász között – Közben szívszorító részletek derültek ki a magyar foglyok megpróbáltatásairól
Mivel az Izrael és a Hamász között született megállapodás értelmében minden egyes izraeli túszért palesztin foglyokat adnak át a terrorista szervezetnek, várhatóan a tűzszünet során folytatódik a túszcsere. A nemzetközi szervezetek és megfigyelők a tűzszünet meghosszabbítását javasolják, hogy minél több civil kerülhessen biztonságba. Eközben pedig újabb szívszorító részletek derültek ki a magyar állampolgárságú túszok fogságban átélt megpróbáltatásairól.A nők és a gyerekek biztonságban, de két magyar férfi még a Hamász fogságában van
Öt, magyar állampolgársággal is rendelkező túszt ejtett a Hamász terrorszervezet az októberi támadás során. A külügyminisztérium munkájának és a katari kormány közbenjárásának köszönhetően közülük hárman – egy nő és két kislány – már biztonságban vannak, a hétvégi túszcsere keretén belül izraeli területre menekülhettek, azonban a két férfiról továbbra sem tudunk semmi biztosat.Szijjártó Péter: a kormány a lehetséges további magyar túszok kiszabadítását is megpróbálja előmozdítani
A kormány a lehetséges további két magyar túsz szabadulását is megpróbálja majd előmozdítani, amint a nők és gyermekek után erre a férfiak esetében is megnyílik az út a Gázai övezetben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.Ajánljuk még