Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a magyar EU-elnökség egyik fő célkitűzése lehet a román schengeni csatlakozás előmozdítása

null

A jövő évi magyar európai uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzése Románia schengeni csatlakozásának előmozdítása lesz, amennyiben erre addig nem kerül sor – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Bukarestben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral tartott megbeszélését követően hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít a két ország közötti együttműködésnek.

– szögezte le. Rámutatott, hogy erőforrásként, összekötő kapocsként tekintenek erre a közösségre a kétoldalú kapcsolatokban.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Szijjártó Péter hazánk nemzeti érdekének nevezte a szomszédos ország minél hamarabbi csatlakozását a schengeni övezethez. Szavai szerint ennek számos oka van, például az, hogy ma Magyarország második legfőbb exportpiaca Románia, és a belépéssel még szorosabbá válhatna a gazdasági és kereskedelmi együttműködés.

– húzta alá.

– közölte. A miniszter érintette a "gyakorlatilag ellehetetlenült" marosvásárhelyi katolikus iskola ügyét is, és arra emlékeztetett, hogy korábban megállapodtak a román kormánnyal az elfogadhatatlan állapotok közös felszámolásáról.

– jelentette ki. Elmondta: a kormány az RMDSZ-nek szurkol a jövő évi négy romániai választáson.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: videókivágás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.