Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az európai–afrikai együttműködés fejlesztésére van szükség a terrorellenes harc területén

null

Az együttműködés fejlesztésére van szükség Európa és Afrika között a terrorizmus elleni harc területén, az európai biztonság ugyanis a szomszédos kontinens biztonságával kezdődik – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a marokkói Rabatban.

A tárcavezető az ENSZ Terrorizmusellenes Hivatalának (UNOCT) helyi irodájában mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az európai biztonsági helyzet a hidegháború óta ma van a legrosszabb formájában, miután a szomszédságban Ukrajnában és Izraelben is fegyveres konfliktus zajlik, illetve a terrorveszély is fokozódik. Közölte, hogy az elmúlt nyolc évben Európa folyamatosan masszív bevándorlóáradattal nézett szembe, amit jól példáz, hogy Magyarországon tavaly 230 ezer illegális határátlépési kísérletet hiúsítottak meg, míg idén eddig 173 ezret. Élesen bírálta ennek kapcsán a szavai szerint rendkívül felelőtlen brüsszeli migrációs politikát, amellyel végső soron ösztönzik az illegális bevándorlást, a külső határok védelmét pedig hibásan emberi jogi, és nem biztonsági kérdésként kezelik.

– hangsúlyozta. Szijjártó Péter leszögezte, hogy a terrorizmus és a masszív bevándorlási áradatok "egyfajta ördögi kört alkotnak". Aláhúzta, hogy a terrorizmus a migráció egyik elsődleges kiváltó oka, azonban annak egyben a következménye is, minthogy az embertömegekben merénylők bújhatnak meg, ekként lebukás nélkül juthatnak el a világ különböző pontjaira. Figyelmeztetett, hogy az illegális bevándorlás a terrorfenyegetettség erősödését eredményezte; ezt jól demonstrálja, hogy több európai országban is párhuzamos társadalmak jöttek létre, olyan no-go zónák, ahol a rendőrség nem tudja fenntartani a rendet, és gyakoribbá váltak a bandaháborúk.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki, az ukrajnai háborúra és a ma legforgalmasabb, nyugat-balkáni migrációs útvonalra is kitérve. A miniszter úgy vélekedett, hogy a terrorellenes küzdelem globális felelősség, ezért elfogadhatatlan az, hogy az UNOCT költségvetésének mindössze 3 százalékát fedezi az ENSZ, a többit a tagállamoknak kell összeadniuk; ez szerinte fordítva kellene, hogy legyen. Emiatt a támogatásáról biztosította a világszervezet főtitkárának azon javaslatát, amelynek értelmében megnövelnék a terrorizmusellenes ügynökség finanszírozását. Emlékeztetett arra, hogy Budapesten jött létre az UNOCT második legnagyobb központja, ahol jelenleg már huszonnégy szakértő dolgozik, illetve tudatta, hogy Magyarország részt vesz abban a programban, amelynek célja a potenciális merénylők kiszűrésének hatékonyabbá tétele.

– fogalmazott. Leszögezte: ezért az európai–afrikai együttműködés fejlesztésére van szükség ezen a területen is.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.