Pesti Srácok

Varga Judit szerint az európai intézményeket meg kell szabadítani az ideológiai befolyástól

Varga Judit szerint az európai intézményeket meg kell szabadítani az ideológiai befolyástól

Az olasz kormánytöbbség a soros uniós elnökségre készülő Magyarországgal közösen vallja, hogy az illegális migrációt meg kell állítani és Európát nem NGO-knak, hanem cselekvőképes kormányoknak kell vezetniük – hangoztatta Varga Judit, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az olasz parlamentben tartott találkozóit követően, Rómában.

Varga Juditot és az európai ügyek bizottsága delegációját a római parlament alsó- és felsőháza uniós ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke fogadta. A magyar küldöttség tagja volt Balassa Péter (Jobbik) és Illés Boglárka (Fidesz). A képviselőházban Alessandro Giglio Vignával, a Liga párt politikusával tanácskoztak, a szenátusban pedig Giuliomaria Terzi di Sant'Agata, valamint a felsőház bizottsága többpárti tagjai fogadták őket. A megbeszélések után Varga Judit elmondta, hogy kiemelt téma volt a migráció és annak következményei. Hangoztatta: az olasz féllel egyetértettek abban, hogy az illegális bevándorlás szoros összefüggésben áll a terrorizmussal, az Európában érezhető közbiztonsági problémákkal és az antiszemitizmus éledésével.

– hangoztatta Varga Judit. Hozzátette: az olasz politikusokkal közösen vallják, hogy a migrációt meg kell állítani, a külső határokat kell védeni, Európába kizárólag legálisan lehessen bejutni.

PestiSracok facebook image

Szó volt a jövő nyáron kezdődő magyar európai uniós elnökségtől elsőrendűnek tartott feladatokról, amelyek között Varga Judit a demográfiai csökkenés visszafordítását említette. Kiemelte, hogy ettől függ a tagállamok és Európa versenyképessége. Jó hírnek nevezte, hogy a jelenlegi olasz kormány ugyanezt vallja, hiszen Giorgia Meloni miniszterelnök személyesen vett részt a Budapesten szeptemberben rendezett demográfiai fórumon. Varga Judit úgy vélte, a római kormány is a családok mellett teszi le voksát, nem az illegális bevándorlás ösztönzésében. Emlékeztetett arra, hogy amikor Giorgia Meloni Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szintén szeptemberben Lampedusa szigetére látogatott, kimondta, hogy a migránskvóták rendszere sem jelent megoldást a migráció okozta problémák kezelésére.

A magyar és olasz unióügyi bizottságok tagjainak találkozóin témaként szerepeltek a kohéziós források és agrártámogatások, amelyeket a felek egyöntetű véleménye szerint fenn kell tartani. Varga Judit elmondta: az olasz kormánypártok is úgy látják, hogy az európai demokrácia ereje csökken, ha "szuverén nemzetek helyett Brüsszel az NGO-knak kiszervezett intézményeken keresztül igyekszik befolyásolni a tagállamokat".

– hangoztatta Varga Judit. Hangsúlyozta: Alessandro Giglio Vigna egyértelművé tette, hogy ami például a Brüsszel diktálta környezetvédelmi jogszabályokat illeti, az európai intézményeket az az ideológia ejtette túszul, amely szerint olyan döntéseket nyomhatnak le a kormányok torkán, amelyek éles ellentétben állnak akár a gazdasági és szociális érdekekkel, ezért kell vissza kell terelni Európát a józanság útjára.

A találkozókra a tagállamok nemzeti parlamenti EU-bizottsági elnökeinek hálózata (Cosac) keretében került sor.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.