Pesti Srácok

A prágai lövöldözés hatására szigorítanák a fegyverviselési törvényt Csehországban

null

A veszélyek koráról beszélt évértékelő beszédében a cseh kormányfő. Petr Fiala azt mondta: a prágai egyetemi lövöldözés miatt sokaknak az idei volt a legszomorúbb karácsonyuk. A cseh kormány ezért szigorítani akar a fegyverviselési szabályokon.

Sok ember számára az idei volt a legszomorúbb karácsony – kezdte hagyományos beszédét a cseh kormányfő. Petr Fiala az egy héttel ezelőtti prágai vérengzésre emlékezett.

– mondta Petr Fiala. December 21-én a Károly Egyetem egy 24 éves diákja tüzet nyitott a bölcsészkar belvárosi főépületében. A lövöldözést előre kitervelte. Tizennégy embert megölt, végül magával is végzett. Szörnytette előtt a gyanúk szerint apját, egy héttel korábban pedig egy erdőben sétáló férfit és annak lányát is megölte. Otthonában a rendőrök egész fegyverarzenált találtak. Nyolc lőfegyverre, köztük két félautomata puskára volt fegyvertartási engedélye.

A kormányfő többször is kitért a tragédiára. Kiemelte, hogy egy sokkal kiszámíthatatlanabb világban élünk, amely elveszi a régi bizonyosságokat, és új és veszélyeket hordoz. Nem véletlen, hogy a tragédia után a kormány változtatni szeretne a cseh fegyvertartási törvényen, amely az egyik legliberálisabb Európában. A prágai vérengzéshez hasonló eseteket szeretnék megelőzni azzal, hogy szigorítanak a fegyverviselési szabályokon. A jövőben például már akkor is bevonhatnák valakinek az engedélyét, ha a közösségi oldalakon fenyegetőzik.

A tervek szerint szakértőket is bevonnának a folyamatba, az orvosoknak pedig kötelező lenne jelenteni a rendőrségnek, ha úgy látják, hogy a páciensük mentális problémákkal küzd és nem alkalmas a fegyverviselésére. A fegyverboltoknak szintén jelenteniük kellene, ha valaki feltűnően sok lőszert vagy fegyvert vásárol. Jelenleg a csehek nyolc százaléka tart otthon lőfegyvert, az adatok szerint száz cseh állampolgárra legalább 12 fegyver jut.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Petr David Josek

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.