Pesti Srácok

Bizonyítékokat foglalt le a NAV a 24.hu tulajdonosának félmilliárdos adócsalási botrányának ügyében

null

Több helyszínen is házkutatást tartott, majd bizonyítékokat foglalt le az adóhatóság abban a büntetőügyben, ami a 24.hu portált is működtető Central Médiacsoport tulajdonosához, Varga Zoltánhoz köthető – értesült a Magyar Nemzet. Vargát és két társát költségvetési csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítja a NAV.

A Fővárosi Főügyészség közlése szerint „az ügyben a nyomozó hatóság több helyszínen tartott kutatást, ezek során tárgyi bizonyítékokat – okiratokat és elektronikus adatokat – foglalt le”. A vádhatóság a nyomozás érdekeire tekintettel további információkat nem közölt.

Ismert, a 24.hu tulajdonosát és két társát tavaly különösen jelentős, azaz ötszázmillió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsították meg, miután az adóhatóság azt feltételezi, hogy a korábban Vargához köthető, lényegében uniós pénzből megalapított Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeinek pár évvel ezelőtti eladásával kár érhette az Európai Unió költségvetését. A Magyar Nemzet információi szerint a pénzügyi nyomozók azt feltételezik, hogy a kár több mint félmilliárd forint.

A nyomozást megelőzte, hogy Budai Gyula fideszes képviselő 2021-ben elsőként az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF), majd pár hónappal később a NAV-hoz fordult a Central Médiacsoport vezetőjének ügyében. A NAV-nak megküldött feljelentés és az OLAF-nál tett bejelentés lényegében ugyanarról szól: a szálak a CenTech Új Magyarország Kockázati Tőkealap létrehozásához vezetnek. A tízéves futamidejű tőkealap 2010-ben, a Jeremie I európai uniós program részeként jött létre, aminek mértéke ötmilliárd forint volt és hetven százalékban uniós forrásból állt.

A tőkealap – amit egyébként a Varga Zoltán vezette Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kezelt – alapította meg a Nógrádi Vegyipari Zrt.-t, amelynek 99 százalékos tulajdonosa volt. A cég részvényeit a nem sokkal az eladás előtt alapított Avogadro 2020 Projekt Kft. 459 millió forintért vette meg.

Kár érhette az unió költségvetését

A feljelentés szerint az Avogadro 2020 Projekt Kft.-t kifejezetten azért hozták létre, hogy áron alul megszerezhessék a Nógrádi Vegyipari Zrt.-t.

Utóbbi vállalkozás igazgatóságának tagja és a vevő Avogadro 2020 Projekt Kft. alapításkori ügyvezetője, illetve egyik tulajdonosa ugyanis ugyanaz a személy, Varga jó ismerőse, bizalmasa. A NAV-hoz eljuttatott dokumentumban az is szerepelt, hogy a Nógrádi Vegyipari Zrt. egymilliárd forintos értéke jelentősen, több mint félmilliárddal meghaladta a vevő által fizetett árat, emiatt érhette kár az EU költségvetését.

Frissítés: Varga Zoltán ügyvédje, Papp Gábor szerkesztőségünknek is megküldött levelében az alábbiakat nyilatkozta az ügy kapcsán:

– nyilatkozta Papp Gábor, Varga Zoltán ügyvédje

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.