Pesti Srácok

Csak visszatették a keresztet a Notre-Dame újjáépített huszártoronyának csúcsára

Csak visszatették a keresztet a Notre-Dame újjáépített huszártoronyának csúcsára

Visszakerült szerdán a 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára a kereszt. A keresztet délután egy daru emelte a levegőbe, és arról szerelték fel a huszártorony tetejére, amelynek sziluettje az elmúlt napokban egyre inkább kirajzolódott az állványzat mögött.

A keresztet két nappal azelőtt helyezték vissza, hogy Emmanuel Macron francia elnök látogatást tesz az építkezésen, és napra pontosan egy évvel azelőtt, hogy a gótikus építészet remekműveként számon tartott katedrális újranyitja kapuit.

Az illetékes hatóságok döntése alapján a székesegyházat az eredeti formájában állítják helyre. A leomlott 66 méter magas huszártorony 1860-ban épült Eugene Viollet-le-Duc tervei alapján, miután az eredetileg 1250-ben épített szerkezetet 1786 és 1792 között lebontották.

A huszártorony fokozatos újbóli megjelenése az égen jelzi hónapok óta a párizsiak számára a munkálatok előrehaladását. A torony földfelszínhez viszonyított magassága 96 méter lesz, mint az összeomlott toronyé, és ugyanolyan anyagokból készül, mint az eredeti: a szerkezete tölgyfából (220 tonna), a borítása és a díszítése pedig ólomból (140 tonna); a csúcsát egy korona, egy kakas és egy kereszt díszíti. A kakas szerdán még nem volt látható a kereszt tetején.

PestiSracok facebook image

– közölte a francia elnöki hivatal, amely azt is tudatta, hogy a katolikus hagyományoknak megfelelően a kakast "meg fogják áldani a következő napokban egy, az államfő látogatásától független szertartás keretében". A huszártoronyra egy új kakas kerül, mert azt, amelyik túlélte a tűzvészt, egy készülő múzeumban fogják kiállítani. Az újjáépítést vezető Philippe Jost a múlt héten azt közölte, hogy miután a huszártorony elérte a 96 méteres magasságot, a következő lépés az lesz, hogy beborítják ólommal, majd az állványzatot, amely jelenleg eltakarja, lebontják.

A székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AFP/Geoffroy van der Hasselt

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.