Pesti Srácok

Egy bottal tett rendet a kisteherautós a forgalomban (VIDEÓ)

A Pécsi Járásbíróság december 8. napján elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra közúti veszélyeztetés bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette alapos gyanúja miatt – írta meg a bpiautosok.hu. Az ügy előzménye, hogy a gyanúsított még november 22-én egy bottal esett neki egy Skodának, majd kisteherautójával tovább veszélyeztette a személyautót.

A cikkben idézik az ügyészség közleményét, amely szerint a nyomozás eddigi adatai alapján a gyanúsított 2023. november 22-én a reggeli órákban járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett egy kistehergépkocsit a külső forgalmi sávban Pécsett a Maléter Pál úton Siklós irányába. Mellette, a belső forgalmi sávban haladó sértett férfi által vezetett személygépkocsi mellé érve a gyanúsított szóban megfenyegette a sértettet, majd elővett egy hosszú botot és azzal a lehúzott baloldali ablakon kinyúlva fenyegette a sértettet, majd irányába többször ütő mozdulatot tett. Amikor a forgalommal együtt elindultak, és a gyanúsított a sértett mellé ért, járművét a sértett irányába kormányozta úgy, hogy áttért a másik forgalmi sávba. A sértett az ütközést hirtelen fékezéssel és balra kormányzással tudta elkerülni. A gyanúsított a sértett testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. A gyanúsítottat a Pécsi Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága 2023. július 21-én jogerőre emelkedett határozatával eltiltotta a közúti járművezetéstől 12 hónapra, ennek hatálya alatt követte el a terhére rótt fenti bűncselekményt, valamint azt követően 2023. december 7. napján is eltiltás hatálya alatt vezetett kistehergépkocsit Pécsett, ahol a Petőfi Sándor és a József Attila utca kereszteződésében anyagi kárral járó közlekedési baleset részese volt. A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, ellene jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban. Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.

Forrás:

bpiautosok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?