Pesti Srácok

Éhségsztrájk, lemondások és tiltakozások a választások után egy héttel is a szerbiai választások után

Éhségsztrájk, lemondások és tiltakozások a választások után egy héttel is a szerbiai választások után

Esti tiltakozásokkal és éhségsztrájkkal igyekszik elérni a december 17-i választásokon alulmaradt baloldali szerbiai ellenzék, hogy megismételjék a voksolást, és kivizsgálják az állítólagos választási csalásokat Szerbiában. Közben a jobboldali, rosszul teljesítő pártok egyes vezetői lemondtak.

A múlt vasárnap Szerbiában előrehozott parlamenti, tartományi és 65, közép- és dél-szerbiai városban – ideértve Belgrádot is – önkormányzati választást tartottak. Az előzetes eredmények szerint a voksolást mindenhol a Szerb Haladó Párt Szerbia nem állhat meg nevű listája nyerte meg. Végleges eredmények a leghamarabb január elején várhatók, néhány szavazóhelyen ugyanis az ott tapasztalt szabálytalanságok miatt december 30-án megismétlik a voksolást.

A baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának képviselői szerint számos helyen történt csalás és szavazatlopás, de a leghangosabban ennek a véleményüknek a szerb fővárosban adtak hangot, ahol úgy vélik, nem a kormányzó párt, hanem az ellenzéki tömörülés szerzett több szavazatot. A hivatalos előzetes eredmények szerint Belgrádban a Szerbia nem állhat meg nevű lista a voksok 39,35 százalékát, míg a Szerbia az erőszak ellen lista a 34,26 százalékát kapta. A mérleg nyelve egy pártfüggetlen civilekből alakult lista lehet, amely a Mi – A nép egy hangja nevet viseli, ám a listavezető közölte, nem kívánja egyik oldalt sem támogatni; inkább úgy véli, az egész választási folyamatot kellene megismételni Belgrádban.

Az állítólagos választási csalások felderítéséig az országos választási bizottság elé minden nap tiltakozást szervez a baloldali ellenzék, amelynek néhány vezetője éhségsztrájkba is kezdett. Marinika Tepic, a tömörülés legismertebb politikusa hétfő óta nem evett, már rendszeres infúziós kezelésre szorul, néhány társa csak később csatlakozott hozzá, ők nincsenek még orvosi felügyelet alatt.

PestiSracok facebook image

A jobboldali ellenzéki pártok máshogyan kezelik a bukást. A Dveri Mozgalom vezetője, Boško Obradović és a Néppárt elnöke, Vuk Jeremić – korábbi szerbiai külügyminiszter – lemondott a pártelnökségről szombaton. Mindkét politikus azzal indokolta lemondását, hogy pártja sikertelenségéért ő felelős, ezért felelősségteljes döntést hoz, és lemond. A lemondást már a választás éjszakáján a kisebbik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke, Ivica Dačić is említette, ő azonban egyelőre erről nem hozott hivatalos döntést.

A választás végleges eredményeinek közlését követően a parlamentnek 30 napon belül kell megalakulnia, azt követően pedig 90 napon belül meg kell alakulnia a kormánynak is. A kormánykoalíciót a várakozások szerint továbbra is – ahogyan 2014 óta folyamatosan – a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség alkotja majd.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.