Pesti Srácok

Figyelmeztetést küldtek a lengyelek: ennyi ideje maradt felkészülni a Nyugatnak egy orosz támadásra

Figyelmeztetést küldtek a lengyelek: ennyi ideje maradt felkészülni a Nyugatnak egy orosz támadásra

A NATO-nak három éve van felkészülni az orosz támadásra – figyelmeztetett a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal. Jacek Siewiera, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője azt állapította meg, hogy nem helyes az a német becslés, amely szerint Oroszország „akár hat-tíz éven belül” közvetlenül megtámadhatja a Nyugatot – írja a Sky News.

Szerinte, ha el akarjuk kerülni a háborút, akkor a keleti szárnyon lévő NATO-országoknak három év alatt fel kell készülniük egy esetleges orosz támadásra. Korábban a német Die Welt lap azt írta, hogy Oroszország és Ukrajna között patthelyzetben állt elő a fronton, ami annak is köszönhető, hogy a Nyugat tétovázik a fegyverszállításokkal kapcsolatban. Ezt a tényt még az ukrán főparancsnok is elismeri a német újság szerint. Hozzátették:

Ezzel szemben Vlagyimir Putyin „B-terve” sikeresnek bizonyul, hiszen csak türelmesen meg kell várni, hogy Ukrajna szövetségesei feladják és hazamenjenek. A Die Welt szerint ezen még az sem változtat, hogy Zelenszkij folyamatosan próbálja egységben tartani az Ukrajnát támogatók falanxát Washingtonban és Brüsszelben egyaránt. Úgy néz ki, hogy az ukrán elnök és a legfelsőbb katonai vezetés közötti vita azt mutatja, hogy

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA-PAP/Tytus Zmijewski

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.