Pesti Srácok

Hankó Balázs: indul a felsőoktatási Pannónia Program

Hankó Balázs: indul a felsőoktatási Pannónia Program

Útjára indul a modellt váltott egyetemek nemzetközi csereprogramjait segítő Pannónia Program – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára, a tárca és a Tempus Közalapítvány sajtótájékoztatóján, szerdán, Budapesten. Hankó Balázs közölte: a jövő évben 10 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy a modellt váltott egyetemek diákjai, az oktatók és a kutatók a világ vezető egyetemein szerezzenek olyan tapasztalatokat, amelyeket majd hasznosítani tudnak a magyar gazdaság és társadalom fejlesztésére.

– tette hozzá. Úgy vélekedett, hogy a kormányzat az elmúlt években sikerrel újította meg a felsőoktatást, így versenyképességi fordulat történt. Ennek eredményeként immár 12 magyar egyetem tartozik a világ legjobb felsőoktatási intézményeinek 5 százalékához. Ugyanakkor az a céljuk, hogy 2030-ra legalább egy magyar egyetem legyen a világ legjobb száz egyeteme között, és legalább három intézményt tartsanak számon Európa legjobb száz felsőoktatási intézménye között – fűzte hozzá.

Elmondta, hogy a sikeres magyar felsőoktatásnak az egyik feltétele a nemzetközi csereprogramokban történő részvétel: jelenleg 10 ezer diák, tanár és kutató vesz részt ilyen programokban, ám a Pannónia Programtól azt várják, hogy számuk 2030-ra érje el az évi 20 ezret. Közölte: úgy számolnak, hogy a program jövőre 8 ezer diáknak, oktatónak és kutatónak teszi lehetővé, hogy a világ bármelyik felsőoktatási intézményében nemzetközi tapasztalatokat szerezzen. Az így szerzett krediteket minden esetben el fogják fogadni a hazai intézmények, illetve a tapasztalatszerzést havi 350–500 ezer forintos ösztöndíjjal is támogatja a Pannónia Program.

PestiSracok facebook image

– mondta Hankó Balázs.

Czibere Károly, a Tempus Közalapítvány kuratóriumának elnöke a sajtótájékoztatón arról tájékoztatott, hogy a tenderre január 15-től pályázhatnak a felsőoktatási intézmények, a pályázatok beadási határideje január 29. Terveik szerint a kuratórium február végéig meghozza a döntést a pályázatokról és április végéig a szerződéseket is megkötik. Közlése szerint jelenleg 99 ország egyetemeivel állnak kapcsolatban, és mindent megtesznek azért, hogy a felsőoktatási intézményeket kellő információval lássák el a lehetőségekről. Ennek érdekében folyamatosan kapcsolatban állnak az intézmények nemzetközi kapcsolattartóival, illetve tájékoztatók sorát kívánják tartani az intézményeknél – mondta Czibere Károly, aki úgy fogalmazott: "a program eredményességre van ítélve".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.