Pesti Srácok

Harmadszor gyűltek össze a Kárpát-medence magyar sajtósai

Harmadszor gyűltek össze a Kárpát-medence magyar sajtósai

Napjainkban egy gyorsan változó világban kell megtalálnia helyét a médiának és az újságírásnak, ami hihetetlen felelősség és feladat - mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón pénteken, Visegrádon.

Tuzson Bence köszöntőjében rámutatott: képesnek kell lenni elhatárolni a lényegest a lényegtelentől, a valóst a valótlantól, és el kell tudni juttatni az üzenetet a hallgatósághoz.

-húzta alá. A miniszter a találkozó céljaként jelölte meg annak megfogalmazását, hogy a média és a jog területén jelentkező kihívásokra hogyan tudnak a magyarok, a magyar újságírók megfelelő választ adni.

PestiSracok facebook image

-mondta, hozzátéve: talán még soha nem volt akkora kommunikációs szakadék a generációk között, mint napjainkban. A miniszter felidézte, hogy amikor először választották országgyűlési képviselőnek, 2014-ben, akkor az volt az első olyan Országgyűlés, amely legitimációját már a határon túli magyaroktól is kapta. Ez egyfajta kötelezettséget "állított" a magyar Országgyűlés és a magyar kormány elé egyaránt - mondta.

-fogalmazott. Kitért arra, hogy mindez kötelezettséget jelent olyan értelemben is, hogy minden intézkedésüket oly módon kell meghozni, hogy az minden magyarra kihat, és ennek megfelelő felelősséggel kell kormányozni.

-mutatott rá, kiemelve: ezen a téren is létrejött a nemzetegyesítés. Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára rámutatott: a Kárpát-medence legjobb újságírói, legfontosabb szerkesztői és legmeghatározóbb médiaszemélyiségei vesznek részt a találkozón.

-fogalmazott a parlamenti államtitkár, hozzátéve: minden egyes szónak "komoly súlya" van. Kitért a hitelesség fontosságára is, amit - mint mondta - nagyon nehéz felépíteni, de nagyon könnyű elveszíteni. Vitályos Eszter - aki a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is - a visegrádi rendezvényen szólt az ott zajló fejlesztésekről, és hangsúlyozta: rengeteg a tennivaló.

-húzta alá az államtitkár. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára felidézte, első alkalommal 2019-ben szervezték meg a találkozót, amelyből mára hagyomány lett.

-hangsúlyozta.

-fogalmazott, hozzátéve: a magyar nemzet egységét építik immár 14. éve. Rámutatott: fontos olyan hálózatok kialakítása a média területén is, amelyek később önmaguk is működőképesek lesznek. A kormány segíti létrejöttüket, működésüket, de azt szeretnék, ha ezek önállóan, a Kárpát-medencében megállnák a helyüket - jelezte.

Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke közölte: mára hagyománnyá vált a Kárpát-medencei találkozó, amelynek szervezéséhez a szövetség tavaly csatlakozott. Kiemelte, a magyarság minden traumán, megpróbáltatáson túl tudja magát tenni. Az igazi kihívás ugyanakkor magyarként megmaradni ebben a szakmában - húzta alá.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.