Pesti Srácok

III. Károly mindenkit leteremtett az éghajlatváltozás miatt

III. Károly mindenkit leteremtett az éghajlatváltozás miatt

Dubajban rendezik meg idén az ENSZ 28. éghajlatváltozási konferenciáját, a COP28-at, amelynek megnyitóján a brit uralkodó, III. Károly is beszédet mondott. A király elmondása szerint bízik abban, hogy az ilyen nemes ügyekért a nézeteltéréseket félrerakva tudnak összefogni a különböző nemzetek.

Az ENSZ 28. éghajlatváltozási konferenciáját november 30. és december 12. között tartják a dubaji Expo Cityben, amire a környezetvédelemre igen nagy figyelmet fordító III. Károly királyt is meghívták, hogy köszöntse az egybegyűlteket. A brit uralkodó a helyszínen Novák Katalin köztársasági elnökkel is találkozott. Mint ismert, az uralkodó szívügyének tekinti a klímaváltozást, illetve az egyéb, bolygónkat érintő kérdéseket – így például még a koronázási szertartását is a lehető legkörnyezetbarátabbá tették – írja az Index.

Ahogy az idei csúcstalálkozón, a COP28-on elmondott beszédének első soraiban felidézte: megtiszteltetésnek érzi, hogy meghívást kapott az eseményre. Mint mondta, ezt megelőzően a Párizsban megtartott COP21-en szólalt fel, amelyen megszületett a párizsi megállapodás, ami szerint az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé fog válni. Hozzátette: reméli, hogy az idei csúcstalálkozó is egy újabb kritikus fordulópont lesz, és még közelebb visz minket a cél eléréséhez.

PestiSracok facebook image

– mondta a BBC híradása szerint, kiemelve: ennek ellenére jelenleg 30 százalékkal több szén-dioxid és legalább 40 százalékkal több metán van a légkörben, mint akkoriban, amikor belevetette magát a környezetvédelembe. A király elmondása szerint ugyan történt néhány fontos előrelépés, de aggasztja, hogy messze vagyunk még a céltól. Mint kifejtette, az éghajlatváltozás veszélyei már nem távoli kockázatoknak minősülnek, hanem jelenleg is súlyos gondokkal jár. Példaként említette Indiát, Bangladest és Pakisztánt, amelyek egy részét természeti katasztrófák sújtják. Kiemelte: a minket körülvevő környezet helyreállítása létfontosságú a túlélésünk szempontjából, ám napjainkban olyan gyakran dőlnek meg különböző rekordok, hogy immunissá válunk rájuk, nem belegondolva abba, mit is jeleznek nekünk ezek a számok.

– jelentette ki III. Károly. Az uralkodó emellett felvázolta néhány alappillérét is annak, hogyan lehetne változást elérni. Mint mondta, kulcsfontosságú, hogy anyagi támogatást kapjanak azok a fejlesztések, amelyek a legfontosabbak a fenntartható jövő szempontjából. III. Károly úgy látja: elengedhetetlen az innováció felgyorsítása és a zöldalternatívák – például a megújuló energia – alkalmazása minden iparágban.

– emelte ki a világ vezetőihez fordulva, hozzátéve:

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Egyesült Arab Emírségek elnöki hivatala

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.