Pesti Srácok

Keményen nekiment Erdoğannak az izraeli kormányfő

Keményen nekiment Erdoğannak az izraeli kormányfő

Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki népirtást követ el a kurdok ellen és újságírókat vet börtönbe, az utolsó ember, aki erkölcsről prédikálhat másoknak – közölte szerdán az izraeli miniszterelnök.

Benjámin Netanjahu azután írt erről a közösségi médiában, hogy a török elnök egy Ankarában tartott díjátadó ünnepségen azt mondta: az izraeli vezető semmiben sem különbözik Adolf Hitlertől.

– fogalmazott Erdogan.

PestiSracok facebook image

– írta Netanjahu, aki azzal is megvádolta a török államfőt, hogy dicséri a Hamász palesztin szervezetet, sőt fogadja is annak magas rangú vezetőit.

Benjámin Netanjahu védelmébe vette az izraeli hadsereget, amely – mint mondta – a legnagyobb erkölcsi értékkel rendelkezik a világon, és a világ legiszonyatosabb és legkegyetlenebb terrorszervezete ellen harcol. A Hamász iszlamista palesztin szervezet és Izrael közötti háború kezdete óta a török államfő, a palesztin ügy hagyományos támogatója, számos bíráló megjegyzést tett Izraellel kapcsolatban, és elítélte az izraeli kormánynak nyújtott amerikai támogatást is. Egyebek mellett terrorista és népirtó államnak nevezte Izraelt a Gázai övezet elleni intenzív légitámadások miatt.

– jelentette ki szerdán Erdogan. A török elnök bírálta Németországot is, amiért nem ítélte el Netanjahut a gázai civil veszteségek miatt.

– fogalmazott a török elnök. Törökország – a nyugati szövetségeseitől és néhány arab államtól eltérően – nem tekinti terrorszervezetnek a Hamászt. A Hamász egészségügyi minisztériumának szerdai adatai szerint több mint 21 ezer palesztin halt meg az október 7-én kezdődött háborúban, amelyet Izrael a Hamász támadása miatt indított, amelyben október 7-én az iszlamista szervezet fegyveresei 1200 embert öltek meg, és több mint 240 túszt hurcoltak a Gázai övezetbe. Ez volt a legsúlyosabb vérengzés Izrael állam történetében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.