Pesti Srácok

Lázár János: lezárult a Nemzeti Kastély- és Várprogram

null

A keszthelyi Fenékpuszta majorság mintegy 3 milliárd forintos felújításával lezárult a Nemzeti Kastély- és Várprogram. A kormány a következő napokban olyan előterjesztésről tárgyal, amelyben három részre bontanák a történelmi épületegyüttesek hasznosítását – mondta az építési és közlekedési miniszter vasárnap. Lázár János a Fenékpuszta majorság fejlesztésének átadásán kifejtette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-re bíznák az épületegyüttesek egy részét, amelyek későbbi hasznosítása az MNV Zrt. feladata lenne.

– mondta, hozzátéve, hogy a keszthelyi kastélyegyüttes idén mintegy 260 ezer látogatót vonzott, ami bizonyítja, hogy ezeknek az épületeknek a jól szervezett működtetésére nagy igény van.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a miniszter.

– ismertette az építési és közlekedési miniszter. Hozzátette, hogy ennek a programnak kettős a célja: egyrészről az örökbefogadónak gondoskodnia kell arról, hogy minden magyar ember hozzáférjen ezekhez az épületekhez, másrészt az örökbefogadó felelőssége, hogy "nevelgesse ezeket az épületeket, vagyis az eredményéből és a profitból jelentős összegek elköltésére" biztosít a kormány lehetőséget.

– mondta. Lázár János arról is beszélt, hogy Keszthely és térsége a magyar turisztikában különleges szerepet foglal el, és a kormány azt szeretné, hogy a város turistákkal és nélkülük is élhető legyen.

– mondta, hozzátéve, hogy ez az ország egyik legnagyobb közlekedési beruházása lehet.

Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a térségben élők tudják, milyen gazdag örökség őrzői.

– emelte ki, hozzátéve, hogy a térség szellemi és kulturális tekintetben azon az alapon nyugszik, amit a Festeticsek letettek, és a jövőbeli fejlesztési elképzelések is alapvetően a "festeticsi örökségen" alapulnak.

Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a beruházás részeként felújították a kiskastélyt, amiben a Festetics család és a gazdaság mindennapi életét mutatják be. A gazdaistállóban egy többfunkciós közösségi teret alakítottak ki, a gulyaistállóban a lovas életet és a lóversenyzést mutatják be, a borjúistállóban pedig egyebek mellett a lótenyésztés tudományát ismerhetik meg a látogatók. Kitért arra is, hogy idén mintegy 1,3 millió látogatót fogadtak a helyszíneiken, és kétszer annyi eseményt valósítottak meg, mint 2022-ben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.