nagy bálint
Lázár János: lezárult a Nemzeti Kastély- és Várprogram
A keszthelyi Fenékpuszta majorság mintegy 3 milliárd forintos felújításával lezárult a Nemzeti Kastély- és Várprogram. A kormány a következő napokban olyan előterjesztésről tárgyal, amelyben három részre bontanák a történelmi épületegyüttesek hasznosítását – mondta az építési és közlekedési miniszter vasárnap. Lázár János a Fenékpuszta majorság fejlesztésének átadásán kifejtette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-re bíznák az épületegyüttesek egy részét, amelyek későbbi hasznosítása az MNV Zrt. feladata lenne.Nagy Bálint: kormány-előterjesztéssé válik a 10 éves vasútfejlesztési koncepció
A napokban formálódik hivatalos kormány-előterjesztéssé az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a MÁV–Volán csoport által kidolgozott, tíz évet felölelő vasútfejlesztési koncepció – mondta az ÉKM államtitkára a Magyar Vasút 2023 című konferencián, csütörtökön, Budapesten.Vasútügyben a miniszterelnöknek van igaza – Fábry Szabolcs írása a PS-nek
Tisztelt Miniszter úr, Tisztelt Államtitkár úr, Tisztelt Képviselő úr! Kedves Harcostársaim! Hallgattam a tegnapi Kormányinfót, látom a vasútbarátok csoportjaiban a többezres, több-tízezres felháborodást. Meggyőződésem, hogy a vasúton belül félrevezetik a mellékvonalak kérdésében a döntéshozót (rosszkor mért utas számok, jegyvizsgálók passzivitása, rossz csatlakozások stb.) A cinikus válasz pedig nagyon rossz válasz (Nagy Bálint vs. Vitézy Dávid) - írja Fábry Szabolcs, Nagyvázsony fideszes polgármestere, az egykori Pesti TV Krokodilagy című vidékpolitikai műsorának volt vezetője a Lázár Jánoshoz és munkatársaihoz címzett nyílt levelében, melyet volt kollégánk kérésére csonkítatlanul leközlünk.Közlekedési államtitkár: a közlekedésbiztonságot növeli a keszthelyi vasúti átjáró fejlesztése
Egy vasúti átjáró fejlesztése nagymértékben hozzájárul a közlekedésbiztonsághoz – mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára pénteken Keszthelyen, az új, fény- és félsorompóval ellátott vasúti átjáró átadóján.Napokon belül eldőlhet a Déli Körvasút sorsa
Sajtóértesülések szerint a bíróság jövő kedden dönthet a Déli Körvasút-beruházás környezetvédelmi engedélyének ügyében. Az engedély visszavonása esetén kétséges az elővárosi közlekedés fejlesztésével járó projekt megvalósulása, ellenkező esetben azonban akár 2027-ben elkészülhet a közel ezermilliárd forintos óriásprojekt.Ajánljuk még