Pesti Srácok

Napokon belül eldőlhet a Déli Körvasút sorsa

Napokon belül eldőlhet a Déli Körvasút sorsa

Sajtóértesülések szerint a bíróság jövő kedden dönthet a Déli Körvasút-beruházás környezetvédelmi engedélyének ügyében. Az engedély visszavonása esetén kétséges az elővárosi közlekedés fejlesztésével járó projekt megvalósulása, ellenkező esetben azonban akár 2027-ben elkészülhet a közel ezermilliárd forintos óriásprojekt.

A fővárosi, az újbudai és a ferencvárosi önkormányzat civil szervezetekkel közösen kezdeményezte a projekt környezetvédelmi engedélyének visszavonását arra hivatkozva, hogy a főváros lakott területe "nem terhelhető tranzit vasúti teherforgalommal, ezért azt ki kell tiltani, és alternatív útvonalat kell biztosítani" – írta a Világgazdaság. A felperesek szorgalmazták Lázár János építési és közlekedési miniszternél, hogy a kormány vállaljon kötelezettséget a V0-s vasútvonal megvalósítására, vagyis, hogy lényegében ne a Déli Körvasutat építse meg, hanem a vasúti körgyűrűt. A lapnak nyilatkozó Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár rámutatott, hogy a két projekt nem konkurense egymásnak, hanem kiegészíti egymást.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– mondta Nagy Bálint. A hazai és uniós forrásból megvalósuló projektnek nemzetstratégiai jelentősége van, és egybevág az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedéspolitikai célkiűzésével, hogy segítse a mobilizációt és gazdaság teljesítményét, továbbá a fenntarthatóságot azzal, hogy alternatívát kínálhat az autóhasználattal szemben.

– nyilatkozta a lapnak Kikina Artúr, az ÉKM vasúti beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkára. Az első elem, az Összekötő vasúti híd átépítése tavaly szeptemberre már megtörtént 50 milliárd forintból. A Budapestet elkerülő V0-s vasúti körgyűrű megépítésével ide terelődhet át az Összekötő vasúti híd teherforgalma. Elmondta: jelenleg is tart a 440 milliárd forintos második ütem előkészítése, a Ferencváros és Kelenföld közötti vasúti pálya bővítése, amely révén a jelenlegi 18 vonat helyett a csúcsórában 32-t lehet majd mindkét irányba indítani.

– jegyezte meg.

A második ütemben a Gubacsi híd utáni pályaszakaszokat helyenként három, máshol négy vágányra bővítenék, új megálló létesülne a Közvágóhídnál és a Nádorkertnél – az előbbi révén a Nemzeti Színház és környéke, az utóbbi révén a Mol Campus és az Infopark megközelíthetősége javulna –, és jelentős forrásokat fordítanak a korszerű rezgés- és zajvédelemre. A harmadik ütemben, 120 milliárd forintos beruházással a ferencvárosi pályaudvar Duna felőli végén vasúti híd keresztezné a pályaudvar sínjeit, a Népligetnél pedig kialakítanának egy új vasúti megállóhelyet. A negyedik ütem keretében ezeken a területeken környezetrendezésre mintegy 20 milliárd forintot fordítanak. A projekt ötödik elemként a Kelenföld és Törökbálint közötti szűk vasúti keresztmetszetet kell feloldani, és erről a vonalszakaszról lehet majd csatlakozni a Budapest és Varsó közötti gyorsvasútra – írta a Világgazdaság.

Forrás: MTI, Világgazdaság; Fotó: Délikörvasút.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.