v0
Napokon belül eldőlhet a Déli Körvasút sorsa
Sajtóértesülések szerint a bíróság jövő kedden dönthet a Déli Körvasút-beruházás környezetvédelmi engedélyének ügyében. Az engedély visszavonása esetén kétséges az elővárosi közlekedés fejlesztésével járó projekt megvalósulása, ellenkező esetben azonban akár 2027-ben elkészülhet a közel ezermilliárd forintos óriásprojekt.Budapesti Fidesz: Karácsony Gergely már megint teljesen félreérti a közlekedési fejlesztéseket
Bár a főpolgármester két éve támogatta, most felülvizsgálná a déli körvasút fejlesztését, hogy ne lakott területen közlekedjenek a zajos tehervonatok – kezdi bejegyzését a budapesti Fidesz. Kifejtették: ha segíteni nem tud, legalább ne akadályozza az élhető budapesti közlekedésért dolgozókat.Vitézy Dávid: Budapest vezetése teljesen félreérti a Déli Körvasút és a V0 Budapestet elkerülő teherforgalmi vasúti gyűrű funkcióját
Karácsony Gergelynek és a fővárost uraló baloldali roncskoalíciónak ismét sikerült nagyot villantani. Ezúttal a fővárosi fenegyerekeknek sikerült két stratégiai jelentőségű vasúti beruházást olyan szinten félreértelmezni, hogy az már egy laikus szemlélő számára is több mint kínos. A történtekre Vitézy Dávid közlekedésügyi államtitkár hívta fel a figyelmet közösségi oldalán.Kezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése
Megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése – tájékoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a sajtót. Közölte: a vasúti áruszállítás versenyképességének növelése érdekében a kormány 2020 végén döntött a fővárost délről elkerülő új teherforgalmi vasútvonal, a V0 előkészítéséről. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján napokon belül megindul a kapcsolódó közbeszerzési eljárás. A projekt keretében országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció is készül.Ajánljuk még