Pesti Srácok

Márki-Zay már a választások előtt beszélt a külföldi pénzekről, az ellenzék mindent tagad

Az Állami Számvevőszék 500 millió forintos büntetést szabott ki az ellenzéki összefogásban részt vevő pártokra. A tiltott kampányfinanszírozás vádját a legtöbben visszautasítják, és Márki-Zay Péterre, illetve Karácsony Gergelyre mutogatnak – írja a Magyar Nemzet.

– Márki-Zay Péter ezt 2022. február 4-én mondta a Magyar Nemzet riporterének, tehát két hónappal a választások előtt is nyíltan beszélt arról a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje, hogy külföldről is érkeznek források a kampányba.

A botrány még ugyanezen év nyarán robbant ki, amikor a választásokat követően egy podcastben azt fejtegette, hogy hónapokkal a választásokat követően is érkezett az Amerikai Egyesült Államokból több százmillió forint, amiből a kampány utolsó számláit rendezték.

PestiSracok facebook image

Az ellenzéki pártok ezt követően a mai napig azt állítják, hogy ezekről a pénzekről ők semmit sem tudnak. Ander Balázs, a Jobbik alelnöke a Magyar Nemzetnek most arról beszélt, hogy ami miatt az ÁSZ most meg akarja büntetni őket is, azt a pártja nem követte el, és ez az egész nem az ő saruk. A politikus egyértelműen Márki-Zay Péterre és Karácsony Gergelyre hárította a felelősséget.

– mondta Kanász-Nagy Máté a regnáló főpolgármestert kritizálva. A politikus furcsállja, hogy egy szövetségi rendszerben voltak, és ők nem tudtak arról, hogy Karácsony emberei külföldről jutnak forrásokhoz. Az LMP társelnöke szintén arról beszélt, hogy utólag derült ki, hogy bizonyos számlákat ismeretlen eredetű pénzekből fizettek ki, de pártjának ehhez meglátása szerint semmi köze.

Tordai Bence azt mondta, hogy a Párbeszédet súlyosan érinti a kilátásba helyezett büntetés, és azt hangsúlyozta – mint a többi ellenzéki párt –, hogy semmiféle törvénytelen forrásból származó pénzt nem használtak fel. A Párbeszéd-frakcióban helyet foglaló Mellár Tamás viszont nem érti, hogy miért vizsgálta az Állami Számvevőszék azt, hogy külföldön emberek pénzt gyűjtöttek a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak, azt azonban nem tudta megmondani, hogy ezekből a forrásokból érkezett-e pénz a kampányra. A Magyar Nemzet a Momentum véleményére is kíváncsi lett volna, azonban Lőcsei Lajos sajátságos stílusban azzal hárította el a kérdéseket az utcán, hogy éppen meetingen van. A DK frakcióvezető-helyettese szerint Márki-Zay Péter összevissza beszél. Arató Gergely meglátása szerint az ÁSZ-büntetés mögött politikai szándék húzódik, mégpedig az, hogy nehéz helyzetbe kerüljön az ellenzék a választások előtt. Arató is azt állítja, hogy a DK nem kért, és nem is használt fel pénzt.

– ezt pedig már Hollik István mondta. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint kizárt dolog, hogy Gyurcsány Ferenc és a többi ellenzéki párt nem tudott a külföldi pénzekről, főleg, hogy Márki-Zay Péternek már a választásokat megelőzően is voltak elszólásai.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…