Pesti Srácok

Megették a farkasok a póniját, ezért vadászhatóvá teszi őket Ursula von der Leyen

Megették a farkasok a póniját, ezért vadászhatóvá teszi őket Ursula von der Leyen

Mióta megették az ordasok a póniját, Ursula von der Leyen nem nyugodhat; vadászhatóvá akarja tenni a farkasokat Európában. Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a farkasok nemzetközi státuszát „szigorúan védettről” „védettre” akarja változtatni, mondván: megnőtt az ordasok európai populációja, illetve a hatásukról is új adatok születtek, amiknek fényében ez szükséges – írta meg a Politico.

Per pillanat ugyanis a farkasok az EU élőhelyvédelmi irányelvei és a Berni Egyezmény alapján szigorúan védettek, sem lelőni, sem befogni nem szabad őket, kivéve, ha veszélyt jelentenek az emberre vagy az állatállományba.

Ez a javaslat alapján, aminek kapcsán az EB éppen a tagállamok jóváhagyására vár, megváltozna, védett állatokat ugyanis bizonyos feltételek mellett lehet vadászni.

A farkasok visszatérése és elszaporodása Európa-szerte ambivalens reakciókat szült. Míg természetvédők általában lelkesen üdvözölték a nagyragadozó visszatértét, a vadászok és a gazdálkodók is arra szólították fel Brüsszelt, hogy tegyék lehetővé az állatok vadászatát, ezzel a gazdák számára állataik védelmét.

PestiSracok facebook image

A Politico szerint az Európai Néppárthoz tartozó Ursula von der Leyen a közelgő választások miatt kongatta meg a vészharangot a farkastámadások egyre gyakoribbá válása kapcsán, mert a vidéki közösségek védelmezőjének szerepében kívánnak feltűnni; emellett a lap megjegyzi, hogy az elnökasszony pónijával tavaly egy farkas végzett Németországban.

Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Andres Martinez Casares

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.