Pesti Srácok

Mintegy négyezer katona lépett be a Magyar Honvédségbe 2023-ban

Mintegy négyezer katona lépett be a Magyar Honvédségbe 2023-ban

A Magyar Honvédség idén mintegy 4 ezer új katonát üdvözölhetett soraiban - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombati közleménye szerint.

Mint írták, az év elején indított országos toborzókampány, amely során számos platformon jelent meg a Magyar Honvédség, az online és offline médiában, valamint iskolai előadásokon keresztül is elérte a leendő katonák széles körét.

-fogalmazott a honvédelmi miniszter a közleményben.

PestiSracok facebook image

-ismertette a miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, hogy az év kiemelkedő eseményei közé tartozott az augusztus elejétől szeptember közepéig tartó időszak, amikor mintegy 1500 új katona csatlakozott a Magyar Honvédséghez. Az "Embert a vasra!" kampány jelentős sikerét bizonyítja, hogy ezen időszakban, szeptember 11-én és 12-én több mint 500 újonc vonult be, elsősorban a Lynx harcjárművekkel felszerelt MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz, továbbá Önkéntes Katonai Szolgálatra és a más helyőrségekben szervezett alapkiképzésekre - tették hozzá.

-hangsúlyozta a honvédelmi miniszter. Hozzátette, az "Embert a vasra!" toborzókampány folytatódik, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró lövegek leendő kezelőit szólítja meg a HM, amely felhívásra már 149-en jelentkeztek. Ennek kapcsán a tárcavezető a közlemény szerint kiemelte, e szép feladat megfelelő illetménnyel párosul: bruttó 737 ezer forint belépő illetménnyel számolhat minden, szolgálatra alkalmasnak bizonyuló katona, aki a február 12-ei bevonulásra jelentkezik a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár tüzérosztályába.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.