Pesti Srácok

Navracsics Tibor: ha Magyarország élhetőbb, akkor azzal az EU is élhetőbbé válik

null

Az uniós fejlesztési projektek célja, hogy Magyarország versenyképesebb és élhetőbb országgá váljon, mert ha Magyarország élhetőbb, akkor az Európai Unió (EU) is élhetőbb – jelentette ki a területfejlesztési miniszter szerdán, Balassagyarmaton.

Navracsics Tibor a Nógrád vármegyei város zöldterületeinek megújítását eredményező úgynevezett "Zöld csiga" projekt záró rendezvényén úgy fogalmazott, hogy az ilyen és ehhez hasonló fejlesztések egyik legfontosabb célja a régiók fejlettségi szintje közötti különbségek csökkentése. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország hagyományosan a legjobban teljesítő uniós tagállamok között található, abban a tekintetben is, hogy milyen hatékonysággal tudja felhasználni a rendelkezésére álló uniós forrásokat.

– hangoztatta. A tárcavezető elmondta: a kormány célja, hogy az uniós források felhasználásával 2030-ra Magyarország az unió legélhetőbb országává váljon.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá.

A miniszter elsősorban a "felzárkózás derékhadához" tartozó, vagy "kissé beragadó" régiókat emelte ki, mint kiemelten fejlesztendő területeket, közelebbről a dél-dunántúli nagytérséget és Nógrád vármegyét említve. Mint Navracsics Tibor fogalmazott, minden egyes olyan forint vagy euró, amelyet az ilyen és ehhez hasonló beruházásokra fordítanak, az Magyarország és egyben az EU élhetőségét is javítja.

A tárcavezető ismertetése szerint azonban nem segíti törekvéseiket az, hogy az uniós források jelenleg nem támogatják az olyan közúti és vasúti fejlesztéseket, amelyek például Balassagyarmat és térségének Budapesthez történő egyszerűbb, jobb és könnyebb kapcsolódását eredményezhetnék, ezért ezekben az esetekben csak nemzeti forrásokkal lehet számolni. Kijelentette: bízik benne, hogy Balassagyarmat hamarosan ismét betöltheti azt a történelmi küldetését, amelyre hagyományaiból és fontosságából adódóan is predesztinálva van. A miniszter kiemelte: céljuk, hogy Nógrád vármegye kitörjön abból a periférikus helyzetből, amelybe Trianon taszította, és a mostaninál sokkal nagyobb szerepet játszhasson a magyar gazdaságban, illetve élni tudjon a turizmus biztosította lehetőségeivel is.

– tette hozzá.

Balla Mihály (Fidesz–KDNP), a balassagyarmati központú választókerület országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a most véget érő beruházás a területfejlesztési operatív program támogatásával valósult meg, és az elmúlt években ez volt a legnagyobb projekt a város életében. A képviselő kiemelte, hogy az elmúlt 10 év Balassagyarmat életében történelmi fejlődést jelentett.

– sorolta. Balla Mihály kiemelte, hogy Balassagyarmat Nógrád vármegye gazdasági központja, a térség oktatási és kulturális centruma, és ezzel a fejlesztéssel a városban élők számára számtalan olyan lehetőség nyílik, amellyel szabadidejüket aktívan tölthetik el; ezek közül a politikus az új kézilabdacsarnok és a honvédelmi sportközpont felépítését emelte ki.

Csach Gábor polgármester ismertetése szerint a zöldterület megújító pályázat keretében megvalósuló zöld város projekt egymilliárd 429 millió forintba került.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.