Pesti Srácok

Palotás János kitalálta, hogy csak egyszerűen el kell venni a Fidesz EP-mandátumait

null

A Népszava rendkívül hiánypótló interjút készített Palotás Jánossal a közelgő EP-választások kapcsán. Ha a név önöknek sem volna ismerős, az nem meglepő, hiszen Palotás politikai pályafutása abban merült ki, hogy az úgynevezett Köztársaság Párt élén megpróbált néhány jobboldali szavazatot begyűjteni és ezáltal gyengíteni a nemzeti oldalt. A politikus most megfejtette a közelgő EP-választások legfőbb kérdését, és kijelentette, a lényeg, hogy a Fidesz ne jusson mandátumhoz.

Palotás János kollégáival elkészített egy beadványtervezetet, megkereste vele az ellenzéki pártokat, megszerezte számos civil szervezet támogatását is, megteremtve egy olyan egységet, amelyre támaszkodva az Európai Parlament magyar ellenzéki képviselői benyújthatják a vizsgálatot kérő dokumentumot az Európai Bizottságnak. Hogy mi áll a beadványban? Nagyon egyszerű, a Népszava megfogalmazása szerint az szeretnék, hogy az Európai Bizottság rendelkezhessen adott pártok mandátumainak érvenytelenítéséről.

Az adott párt Palotásék elképzelése szerint természetesen a Fidesz lenne. Mindez meglehetősen érdekes kezdeményezés egy elméletben demokrata beállítottságú politikustól, de ugye tudjuk jól, ilyen az európai demokrácia. Arra minden esetre kíváncsiak lennénk, hogy ennek a felvetésnek tükrében továbbra is feleslegesnek nevezhető-e a szuverenitásvédelmi törvény. Szerintünk nem.

Forrás: Népszava; Fotó: Blikk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.