Pesti Srácok

Rendőrök vigyáznak a kölni dómnál karácsonyozókra

Rendőrök vigyáznak a kölni dómnál karácsonyozókra

Iszlamista támadások előkészítésének gyanújával vettek őrizetbe több embert Ausztriában, illetve Németországban. Hírszerzési információk szerint egy olyan iszlamista csoporttal álltak kapcsolatban, amely Bécsben, Kölnben és Madridban tervezett támadásokat. Az osztrák és a német nagyvárosok közterein megerősítették a biztonsági intézkedéseket.

Vasárnap reggel óta rendőrök ellenőrzik a látogatókat a kölni dóm bejáratánál. A német hatóságok arra kérték a karácsonyi szertartásokon részt vevő hívőket, hogy ha lehet, érkezzenek valamivel korábban, és ne hozzanak magukkal táskát vagy csomagot. A székesegyház előtt rendőrségi járművek állnak, a környéken hemzsegnek az egyenruhások.

– mondta egy helyi nő. Előző este a rendőrök lezárták a templomot, és órákon át, kutyás egységekkel kutatták át az épület minden zugát. A német sajtó szerint a hírszerzés jelezte a hatóságoknak, hogy egy iszlamista csoport támadást tervez a kölni dóm ellen.

PestiSracok facebook image

– közölte a kölni rendőrség szóvivője. A hatóságok részleteket nem árultak el, de az M1 tudósítója úgy értesült, hogy egy, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthető csoportól van szó.

– mondta el Noll Katalin. Ezt az osztrák belügyminisztérium is megerősítette, hozzátéve, hogy a gyanúsítottak feltehetően egy határokon átnyúló iszlamista hálózat tagjai, akik Bécsben, Kölnben és Madridban terveztek merényleteket elkövetni. A bécsi államügyészség ugyanakkor hangsúlyozta: az osztrák fővárosban nincs közvetlen fenyegetettség, de a rendőrség megteszi a szükséges óvintézkedéseket.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.