Pesti Srácok

Szijjártó: fontos, hogy a vajdasági magyarságnak az eddiginél is erősebb képviselete legyen Belgrádban

null

Gazdasági és biztonsági szempontból is fontos, hogy a vajdasági magyarságnak az eddiginél is erősebb képviselete legyen Belgrádban és a tartományi parlamentben is az e heti előrehozott választás nyomán - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szabadkán.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kampányzáró rendezvényén hangsúlyozta, hogy a párt jó szereplésén is múlik, hogy folytatódhatnak-e az elmúlt évek közös sikerei.

- közölte.

PestiSracok facebook image

- sorolta.

- tette hozzá.

Majd rátért az eddigi eredményekre, és emlékeztetett, hogy 2010 óta négy új határátkelőt nyitottak a két ország között, nyolc év után ismételten lehet vonattal utazni Szeged és Szabadka között, rövidesen pedig a Szabadka-Baja vonalat is felújítják, és a tervek szerint két és fél óra el lehet majd jutni vasúttal egyik fővárosból a másikba.

Leszögezte, hogy folytatni kívánják a sikeres vajdasági gazdaságfejlesztési programot, amely keretében az elmúlt években 80 milliárd forint támogatást ítéltek meg 14 263 helyi cégnek, összesen mintegy 170 milliárd forintnyi beruházást generálva.

- mutatott rá.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy mára a két ország gazdasága összenőtt, és úgy vélte hogy ennek az egyik alapját épp a vajdasági gazdaságfejlesztési program adta, amiben Pásztor István néhai VMSZ-elnöknek elévülhetetlen érdemei vannak.

Aláhúzta, hogy a Vajdaságból indult gazdaságfejlesztési program keretében már Erdélyben, Felvidéken, Horvátországban, Szlovéniában, sőt még Kárpátalján is számos beruházást hajtottak végre, de "messze a legkorrektebb központi hozzáállással" Szerbiában találkoztak.

- jelentette ki.

- fűzte hozzá.

Ennek kapcsán pedig kiemelte, hogy a koronavírus-járvány idején védekezéshez szükséges eszközökkel segítették egymást, az energetikai válság alatt pedig megnőtt a jelentősége annak, hogy hazánk szinte már a teljes földgázimportját a szomszédos országon keresztül szerzi be, Szerbia pedig Magyarországon tárolja a gáztartaléka egy jelentős részét.

A miniszter érintette az utóbbi évek súlyos nehézségeit is, kitérve a pénzügyi és a migrációs válságra, a pandémiára, illetve az ukrajnai háború kirobbanására. Hangsúlyozta, hogy Magyarország minden egyes krízisből megerősödve tudott kikerülni, amire kiváló példa az is, hogy hazánk azon kevés államok egyike volt, ahol a koronavírus-járvány után többen dolgoztak, mint előtte.

- közölte.

Végezetül pedig leszögezte, hogy Magyarország és Szerbia is összekapaszkodott, a valaha volt legjobb együttműködés van ma a két ország között, márpedig ez nem volt mindig magától értetődő, a folyamat ugyanis elég mélyről indult.

Forrás: MTI, fotó: Facebook