Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az elmúlt évek válságai a feje tetejére állították a világpolitikai és a világgazdasági status quót

Szijjártó Péter: az elmúlt évek válságai a feje tetejére állították a világpolitikai és a világgazdasági status quót

Az elmúlt évek válságai a feje tetejére állították a világpolitikai és a világgazdasági status quót. Sajnos egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a világ újra blokkosodni fog, ugyanis jó néhány nyugati politikus mesterségesen szeretné elszigetelni egymástól azt, ami önmagától jól működik együtt – írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a Facebook-oldalán a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával való találkozó előtt.

Szijjártó Péter azt írta: a keleti és a nyugati gazdaságok együttműködése egyaránt sikeressé tudja tenni a keleti és a nyugati gazdaságokat, míg ennek az együttműködésnek az ellehetetlenítése egy igazi kiütést jelentene az európai gazdaságnak.

– fogalmazott a tárcavezető. Hangsúlyozta, hogy ma az OECD az utolsó platformok egyike, ahol még van remény a józan észen alapuló megközelítésre.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Szijjártó Péter. A bejegyzés szerint a miniszter megérkezett Párizsba, ahol előbb Mathias Cormann-nal, az OECD főtitkárjával találkozik, majd a szervezet eurázsiai témájú miniszteri ülése következik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.