Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az ENSZ Közgyűlése egyhangúlag megszavazott egy Magyarország által kezdeményezett határozatot

null

Az ENSZ Közgyűlése egyhangúlag elfogadta azt a Magyarország által kezdeményezett határozatot, amelynek célja az egészségügyi intézmények ivóvízellátásának, szanitációjának és higiéniájának javítása - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön közösségi oldalán.

Szijjártó Péter azt írta:

A magyar határozati javaslat most globálisan is egy lépés lehet azon "megrázó jelenség" felszámolása felé, hogy világszerte minden ötödik egészségügyi intézményben nincs tiszta ivóvíz és megfelelő higiéniai szolgáltatás - közölte a tárcavezető, hozzáfűzve, ez 1,7 milliárd embert érint globálisan, legsúlyosabban a fejlődő országokat.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Hozzátette: erre alapozva most vezető szerepet tudtak vállalni az ENSZ-ben, és olyan határozatot állítottak össze, amelyhez 54 tagállam csatlakozott társszerzőként a világ minden pontjáról, ami egyértelmű elismerése a magyar törekvésnek.

Ez olyan nemzetközi erőfeszítés, amelynek Magyarország áll az élén, hiszen

- emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még