Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország a világgazdaság fekete éveiben is hatalmas sikereket ért el

Szijjártó Péter: Magyarország a világgazdaság fekete éveiben is hatalmas sikereket ért el

Magyarország a világgazdaság fekete éveiben is hatalmas sikereket ért el, ami annak köszönhető, hogy a kormány az ellenzék nyomása ellenére kitartott addig eredményes gazdasági stratégiája mellett – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten. A tárcavezető a TDK Hungary Components Kft. friss beruházásának bejelentésén aláhúzta, hogy a japán tulajdonosi hátterű vállalat a Gyármentő Program segítségével fejleszti szombathelyi üzemét.

– tájékoztatott. Úgy vélekedett, újabb elismerése a hazai gazdaságnak és munkavállalóknak, valamint a TDK és Magyarország közti partnerségnek, hogy a vállalat nemrég magyarországi jelenléte megerősítéséről döntött. Beszédében arról számolt be, hogy az utóbbi években válságról válságra bukdácsolt a világ, teljességgel megbomlott az eddigi status quo, új gazdasági korszak kezdődött, a krízisek nyomán pedig Európában több helyen is tömeges munkanélküliség alakult ki, gyárakat zártak be. Leszögezte, hogy mindezek ellenére Magyarország a világgazdaság fekete éveiben is óriási sikereket ért el: tavaly megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja, és idén is új csúcsok várhatók mindhárom területen.

PestiSracok facebook image

– közölte.

– tette hozzá. Szijjártó Péter tudatta, hogy a koronavírus-járvány alatt és az ukrajnai háború kitörését követően ugyanazokat a vitákat kellett megvívnia a kormánynak ugyanazon szereplőkkel, akik mind a két esetben azt hangoztatták, hogy a tömeges munkanélküliség elkerülhetetlen, ezért azt kell finanszírozni.

– jelentette ki. Arra emlékeztetett, hogy a pandémia alatt az állam 300 mintegy milliárd forinttal támogatta a vállalati beruházásokat, ami 253 ezer munkahely megmentéséhez járult hozzá, majd az ukrajnai háború által okozott nehézségekre tekintettel meghirdették a Gyármentő Programot, amelynek keretében a vállalatok energiafüggetlenségének erősítését segítik elő.

– mutatott rá. A miniszter végül a keleti nyitás stratégiájának eredményeit méltatta, amit szavai szerint bizonyít az is, hogy az ázsiai cégek jelenléte egyre hangsúlyosabb Magyarországon. Ennek egyik pillére, hogy a japán vállalatok ma a kilencedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják, kis híján 40 ezer embernek adnak munkát. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 2,5 milliárd eurós értéket ért el, és az idei év első kilenc hónapjában is 23 százalékos bővülést regisztráltak, ami újabb csúcs megdöntését vetíti előre.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.