Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország jó eséllyel indul az elektromosautó-ipar kutatás-fejlesztési beruházásaiért folyó versenyben is

null

Magyarország nagy sikerrel Európa-bajnok lett az új autóipari korszak beruházásaiért folyó verseny első, gyártókapacitásokért zajló fázisában, és ennek nyomán jó eséllyel tudja magához vonzani az ágazat kutatás-fejlesztési projektjeit is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a német tulajdonosi hátterű Schaeffler Savaria Kft. beruházásának bejelentésén közölte, hogy a világ egyik legnagyobbjának számító autóipari beszállító 5,2 milliárd forintnyi értékben kutatás-fejlesztési projektet valósít meg a szombathelyi üzemében a hibrid és teljesen elektromos járművekhez való alkatrészek területén.

– tájékoztatott. A miniszter beszédében leszögezte, hogy az elmúlt évek válságai többször is megbontották a világgazdasági status quót, minden kiszámíthatatlanná vált, kivéve egy folyamatot, amely megállíthatatlanul robog előre ma is: ez pedig az európai és globális gazdaság gerincoszlopának számító autóipar forradalmi átalakulása.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett. Kiemelte: ezt az fogja eldönteni, hogy hova kerülnek az új korszak legnagyobb beruházásai, ezért rendkívül éles verseny indult a világban ezekért, a leglátványosabban talán éppen Európában. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a versenynek két fázisa van, amelyek közül az első a gyártókapacitásokért zajlik, és "ha még nem is ért véget, de már mederben van".

– jelentette ki. Ennek alátámasztására rámutatott, hogy a jelenlegi beruházások nyomán Magyarországé lesz 2025-től a világ második legnagyobb gyártási kapacitása az elektromos akkumulátorok terén. Emellett Kínán és Németországon kívül egyedül itt van jelen gyártóbázissal mindhárom nagy német prémium autómárka.

– fogalmazott. Elmondta: a második fázis arról szól, hogy hova kerülnek az új autóipari korszak fejlesztései.

– vélekedett.

– mondta. A miniszter a konkrét beruházás kapcsán rámutatott, hogy a cégcsoport egyik vezető kutatás-fejlesztési egysége Szombathelyen lesz az elektromos motorok vonatkozásában, illetve hangsúlyozta, hogy minden tizedik, a világ útjain futó autóhoz ebben a gyárban készült a tengelykapcsoló vagy a lendkerék. Szavai szerint a Schaeffler beruházási döntése demonstrálja, hogy a német cégtulajdonosok "továbbra is a szemüknek, de leginkább a józan eszüknek hisznek, nem pedig újságcikkeknek meg politikai-érzelmi zsarolásnak". Kitért arra is, hogy a projekt önmagán túlmutató jelentőséggel bír, mert a magyarországi üzem már most is 93 százalékos exporthányaddal dolgozik, ráadásul a vállalat kiváló együttműködést folytat több hazai egyetemmel is, ami a felsőoktatás átszervezésének sikerét tanúsítja.

Közölte: a magyar autóipar teljesítménye tavaly 12 ezer milliárd forinttal rekordot döntött, és a szektor termelési értéke idén is 16 százalékkal bővült az első tíz havi adatok alapján. Elmondta: a magyar–német kereskedelmi forgalom tavaly 67 milliárd eurós csúccsal zárt, és üdvözölte, hogy az első három negyedév adatai értelmében – 7 százalékos növekedéssel – ennek volumene 2023-ban először 70 milliárd euró fölé fog menni.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.