Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarországra már nem pusztán összeszerelő üzemként tekintenek a nemzetközi vállalatok

Szijjártó Péter: Magyarországra már nem pusztán összeszerelő üzemként tekintenek a nemzetközi vállalatok

Magyarországra már nemcsak összeszerelő üzemként tekintenek a nemzetközi autóipari vállalatok, az ágazatra a kifejezetten innovatív és magas technológiai színvonalú működés jellemző – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Székesfehérváron.

A tárcavezető a Howmet-Köfém Kft. új beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy az amerikai tulajdonosi hátterű vállalat 17 milliárd forint értékben bővíti keréktárcsagyártó üzemének kapacitását. A projektet az állam ötmilliárd forinttal támogatja, így elősegítve nyolcvan új munkahely létrehozását. Beszédében kifejtette, hogy az utóbbi évek során kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, és mint ilyenkor mindig, a nagy változások ezúttal is győztesekre és vesztesekre osztják a szereplőket.

– mutatott rá.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Leszögezte: egyedül így válhatott lehetségessé az, hogy Magyarország a világgazdaság fekete évei alatt minden idők legsikeresebb évét tudhatta maga mögött tavaly gazdaságilag, amikor is megdőlt az export, a beruházások és a foglalkoztatottság rekordja is. Utóbbi kapcsán hangsúlyozta, hogy hazánk a világ azon kevés országa közé tartozik, ahol a koronavírus-járvány után többen dolgoztak, mint előtte. Arra is kitért, hogy idén újabb nemzetgazdasági csúcsok várhatók: a beruházások értékét sikerült megduplázni, és a kivitel volumene is 6–8 százalékkal bővült.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az amerikai vállalatok nélkül nem lehetett volna ezeket az eredményeket elérni. Arról tájékoztatott, hogy ezek a cégek ma a második legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, a kétoldalú kereskedelem értéke pedig tavaly átlépte a nyolcmilliárd dollárt, és ezzel rekordot döntött, ráadásul idén mintegy 11 százalékos bővülés nyomán újabb csúcsokra lehet készülni.

– fogalmazott. A miniszter végül tudatta, hogy a magyar autóipar 2010 óta 3,5-szeresére emelte termelési értékét, és így tavaly már sikerült átlépni a 10 ezer milliárd forintos álomhatárt, ráadásul alaposan, rögtön 12 ezer milliárd forintot elérve.

– vetítette előre. Kifejtette, hogy a mintegy 170 ezer embernek munkát adó szektor 90 százalékos exporthányaddal dolgozik.

– szögezte le.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.