Pesti Srácok

Úgy tűnik, Egyiptom készített egy béketervezetet, de egyelőre várja a közvetlenül érintettek reagálását

Úgy tűnik, Egyiptom készített egy béketervezetet, de egyelőre várja a közvetlenül érintettek reagálását

Egyiptom készített egy tervet az Izrael és a Hamász palesztin szélsőséges szervezet közötti fegyveres konfliktus befejezésére, de az érintettek egyelőre nem reagáltak rá – közölte Dia Rasvan, az egyiptomi kormányzat szóvivője csütörtökön. Hozzátette, hogy a dokumentum részleteit csak azután hozzák nyilvánosságra, ha választ kaptak a konfliktusban részt vevőktől. Egyúttal felszólította a feleket, hogy tegyenek engedményeket a fegyveres műveletek mielőbbi lezárása érdekében.

A tervezet célja, "hogy közelebb hozza egymáshoz az összes érintett álláspontját annak érdekében, hogy véget vessenek a palesztin vér kiontásának, a Gázai övezet elleni agressziónak, és helyreállítsák a békét és a stabilitást a térségben" – áll a szóvivő közleményében, aki szerint Egyiptom előzetesen meghallgatta valamennyi fél véleményét. Rasvan annyit elmondott, hogy a terv három szakaszból áll, és része a felek közti tartós tűzszünet. Egyiptomi biztonsági források szerint a tűzszünetet 40 izraeli túsz és 120 palesztin elítélt szabadon bocsátása kísérné.

A tervezetben a beszámolók szerint szó van a Gázai övezet irányításáról is a fegyveres konfliktus befejezése után, és Kairó egy szakértői palesztin kormány létrehozását javasolja. Rasvan ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy "minden, a palesztin kormánnyal kapcsolatos ügy kizárólag a palesztinokra tartozik és az összes palesztin fél közötti megbeszélés tárgyát képezi".

Forrás: MTI, fotó: MTI/AP/Hatem Ali

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.