Pesti Srácok

Átlagosan 32,2 százalékkal nő a tanárok és óvónők bére

null

Minden tanár és óvónő megkapta keddig a tájékoztatást az új megemelt béréről, amely átlagosan 32,2 százalékkal nő - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence felidézte, 2022 nyarán hozta nyilvánosságra a kormány azt a dokumentumot, amely rögzítette, hogy ha Magyarország hozzájut az uniós forrásokhoz, akkor a kabinet a diplomás átlagbér 80 százalékára emeli a pedagógusok bérét. Emellett tavaly elfogadták az új pedagógus-életpálya törvényt is.

- emelte ki az államtitkár. Rétvári Bence közölte, keddig megkapta minden tanár és óvónő a tájékoztatást az új béréről. A tankerületi iskolákban dolgozók átlagosan 32,2 százalékos emelésről értesültek, az egyházi, alapítványi, önkormányzati fenntartású intézményeknél pedig szintén keddig kellett tájékoztatást kapniuk a pedagógusoknak, hogy náluk hogyan valósul meg a béremelés.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár elmondta azt is, hogy tavaly és tavalyelőtt 10-10 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, jövőre pedig 21 százalékkal emelkedik, így az idei emelést is beleszámítva összesen 93,3 százalékos az emelkedés, azaz négy év alatt majdnem a duplája lesz a pedagógusok fizetése. A bérek legalsó határa a januári emelés után gyakornokok esetében 528 ezer forint, pedagógus I. fokozatban 538 ezer, pedagógus II. fokozatban 555 ezer, mesterpedagógusoknál 630 ezer, kutató-tanároknál pedig 750 ezer forint lesz - ismertette Rétvári Bence.

- mondta. Hozzátette, tavaly az átlagos pedagógusbér 508 ezer forint volt, most ez 672 ezer forintra nő. Ez is segíti azt, hogy minél jobb képességű emberek válasszák a pedagóguspályát, hogy a tanárok megmaradjanak a pályán, és a gyerekek minél magasabb szintű oktatásban részesülhessenek - hangoztatta Rétvári Bence.

- jegyezte meg.

Az államtitkár szólt arról is: kaptak jelzéseket az elmúlt napokban arról, hogy vannak helyek, ahol nem az átlagbért biztosítják, hanem csak a bérsáv alsó szintjére emelik meg a béreket. Ez nem helyes, az államkincstár pedig ellenőrizni fogja, hogy valóban béremelésre fordítják-e a kapott forrásokat - jelentette ki Rétvári Bence. Az államtitkár úgy fogalmazott, a baloldal már többszörösen megbukott, először akkor, amikor megszüntette a 13. havi fizetést, így elvett minden magyar pedagógustól egyhavi bért, valamint 15 ezer pedagógust "tett utcára". Ők voltak az egyetlenek, akik Magyarország történetében valaha csökkentették a pedagógusbéreket - mutatott rá. Hozzátette, másodszor pedig akkor bukott meg a baloldal, amikor "az elmúlt években Brüsszelben mindent elkövetett, hogy megakadályozza a pedagógusok béremelését".

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.