Pesti Srácok

Az EP szerint a bűncselekmények közé kéne sorolni a gyűlöletbeszédet is

null

Az Európai Parlament szorgalmazza, hogy az Európai Unió a gyűlöletbeszédet és a gyűlölet-bűncselekményeket az úgynevezett uniós bűncselekmények közé sorolja – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 397 igen szavazattal, 121 ellenében és 26 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásában az EP-képviselők emlékeztetettek: jelenleg a tagállamok büntetőjogi szabályai

míg az uniós szintű szabályokat csak akkor kötelező alkalmazni, ha az ilyen bűncselekményeket faji, bőrszín, vallás, származás, nemzeti vagy etnikai hovatartozás alapján követik el.

PestiSracok facebook image

Minimumszabályokat állapítanának meg

Hangsúlyozták, hogy a gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmények olyan különösen súlyos, határokon átnyúló dimenzióval rendelkező bűncselekmények, melyekre vonatkozóan az EP és a tagállami kormányokat tömörítő tanács minimumszabályokat állapíthatna meg. Az EP-képviselők figyelmeztettek, a véleménynyilvánítás szabadságát, bármennyire is kulcsfontosságú, nem szabad a gyűlölet védelmére felhasználni, és kiemelték, hogy az internet és a közösségi médiaplatformok könnyű hozzáférhetősége és a lehetséges névtelenség hozzájárulhat a gyűlöletbeszéd terjesztéséhez és felerősítéséhez.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.