Pesti Srácok

Az online térben is vezet a jobboldal

null

Már évek óta beszélnek a szakértők arról, hogy marketing szempontból az online tér a jövő platformja, így ott is meg kell tudni szólítani az embereket. Bár köztudott, hogy nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni, úgy tűnik a kormánypártnak évek óta mind a kettő sikerül. Most pedig az is kiderült, hogy a jobboldal a közösségi médiában is a legerősebb, elég csak a kormányfő Facebook- oldalára gondolni, ahol több mint egymillió ember követi.

Sokat hangoztatott vélemény, hogy a baloldal népszerűbb és sikeresebb az online térben, azonban az ellenzéki, valamint a kormánypárti politikusok közösségi oldalait összehasonlítva az figyelhető meg, hogy hosszú ideje a jobboldali tartalmak a dominánsabbak. Ennek ékes példája, hogy Orbán Viktort a Facebookon 1,2 ­millióan, az Instagramon 195 ezren, míg a TikTokon 126 ezren követik. A miniszterelnök legutóbbi Facebook-bejegyzéseire jellemzően 3000–10 000 felhasználó reagált. Azonban a kormányfő újévi videóját 41 ezren, míg a karácsonyi bejegyzését – amelyen az unokái körében látható – 67 ezren lájkolták.

Szijjártó az élbolyban

A miniszterek közül Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter emelkedik ki, mivel a Facebook-oldalát 408 ezren követik. A tárcavezetőnek az utóbbi hetekben megosztott tartalmai közül szintén a karácsonyi üdvözlete emelhető ki, amire 18 ezer lájk érkezett. Ugyancsak jelentős az érdeklődés az online térben Varga Mihály pénzügyminiszter iránt, mivel a Facebook-oldalát 110 ezren követik, az elmúlt hetekben pedig az újévi bejegyzése volt a legnépszerűbb, hatezer lájkkal.

PestiSracok facebook image

Lemarad a baloldal

Az ismertebb baloldali politikusok, illetve pártelnökök közösségi oldalait fürkészve megállapítható, hogy jelentős lemaradásban vannak a miniszterelnökhöz képest. Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének 329 ezer követője van. A baloldal bukott miniszterelnöke mögött van Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, akinek a bejegyzései 314 ezer emberhez juthatnak el.

Fontos megemlíteni, hogy Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője mindössze 148 ezer követővel rendelkezik, amivel még Márki-Zay Pétertől, Hódmezővásárhely polgármesterétől is elmarad, ugyanis a baloldal csúfos vereségét hozó 2022-es országgyűlési választás közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltjét 174 ezren követik a Facebookon.

A többi baloldali szereplő a futottak még kategóriába tartozik az online népszerűségi versenyben. Az önmagát gyakran korszakváltó pártként aposztrofáló Momentum politikusai közül mindegyiknek százezer alatti a facebookos követőtábora. A nemrég leköszönő pártelnökre, Gelencsér Ferencre mindössze nyolcezren kíváncsiak a legnagyobb közösségi oldalon.

A választások múlhatnak az elérésen

Sokat hangoztatott tény, hogy a választások manapság már az online térben dőlnek el, amit az is bizonyít, hogy már a 2022-es országgyűlési választások előtt is megfigyelhető volt, hogy a jobboldali tartalmak népszerűbbek voltak a felhasználók köré­ben.

A választást megelőző hónapokban a Nézőpont Intézet és a Mandiner a közösségi médiát mint közéleti harcteret elemző cikkekkel jelentkezett. A LikeFight nevet viselő sorozat hétről hétre mutatta be a kormánypárti és az ellenzéki politikusok online teljesítményét. A ­2022-es választásokat megelőző napon közölt elemzés rámutatott, hogy jelentős volt a jobboldali fölény a kampány során, ugyanis a hajrára fordulva az interakciószámok Orbán Viktor esetében bőven átlépték az 1,2 milliós határt, miközben Márki-Zay Péter csak két és félszer kevesebb lájkot tudott összeszedni, mint a miniszterelnök.

Forrás: Magyar Nemzet
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.