Pesti Srácok

Egyesület a Római Partért: A fővárosi és a III. kerületi vezetés politikája hazug, demagóg, megtévesztő és aljas

null

Január 19-én a baloldali polgármesterek egy kihelyezett kabinetülés után tartottak sajtótájékoztatót, ahol többek között szóba került a Római-part megújítása is. Karácsony Gergely elmondása szerint fontosnak tartja, hogy ne csak az árvízvédelem valósuljon meg, hanem a Római-part a mostani természeti értékek mellett meg tudjon újulni, "a Fővárosi Önkormányzat szeretne erre forrást találni". Hozzátette, hogy bár az elmúlt években nem voltak nagy árvizek, a következő években egyre több várható; példának hozta a december végi, szokatlan időben levonuló dunai árhullámot. Mint kiderült, Újpesten és Óbudán is uniós pénzből szeretnék befejezni az árvízvédelmet. Az Egyesület a Római Partért az ellenzéki sajtótájékoztatóra úgy reagált: felháborítónak tartják azt a mérhetetlen sok hazugságot és csúsztatást, amit a főváros és a III. kerület vezetése megenged magának a Római-part "természetközeliségével" kapcsolatos kijelentéseivel, amivel a közvéleményt folyamatosan, a nagy nyilvánosság előtt súlyosan megtéveszti.

– írta a közleményében az egyesület. Szerintük olyan Római-parttal művelik mindezt, ahol az árvizek után térdig gázolnak az emberek a fekáliában, amely tényt alátámasztják a 2010., 2013. és 2023. évben az elöntött Római-parti közterületekről vett talajminták bevizsgálási jegyzőkönyvei, és ahol a Duna medrében működnek a csatornázatlan büfék. Hangsúlyozták: ennek a partnak semmi köze sincsen a természetközeliséghez.

PestiSracok facebook image

– írja az Egyesület a Római Partért. Hozzátették: ha jól értelmezték Tüttő Kata főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatón elhangzott szavait, akkor a Nánási út–Királyok útján megvalósítandó gátépítés tervbe vett költsége 10 milliárd forint/km lesz. Szerintük az ilyen mértékű pénzköltés sok kérdést vett fel, és mindezt a választások előtt hozzák elő, illetve a tendernyertest is a választások lebonyolításáig szeretnék kihirdetni. Mint emlékeztetnek, Kiss László, III. kerületi polgármester elmondta ezen a sajtótájékoztatón, hogy a gyerekeinek is építi Óbudát.

– fogalmazott közleményében az egyesület.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.