Pesti Srácok

Egyre mélyebb hazugságspirálba kerül Daniel Freund

null

Daniel Freund már nem csak a magyarországi politikai helyzettel kapcsolatban, hanem az önéletrajzában is ködösít, ugyanis aszerint az európai ifjúsági Nagy Károly-díj 2011. évi nemzeti díjazottja és ez az egyetlen kitüntetés, amelyet európai parlamenti önéletrajzában a “kitüntetések” kategória alatt feltüntet. Saját honlapján már másként fogalmaz, ott arról ír, hogy “Diáktársaimmal együtt egy európai napilap - az European Daily - projektjét hoztuk létre, amellyel jelöltek minket a Nagy Károly Ifjúsági Díjra.” Továbbá a Linkedin profilja is ezt tartalmazza, írja Tűzfalcsoport.

A kitüntetésről szóló elemzésben utalt rá a portál, és ennek részét képezi az egyik alapító, Peter Mennicken náci múltja, illetve súlyosan terhelt politikusi pályafutása. A Tűzfalcsoport korábban beszámolt arról is, hogy náci és kommunista múlttal rendelkező személyek is megkapták a díjat. Ezt követően Daniel Freund cáfolta X bejegyzésben, hogy megkapta volna az Európai Nagy Károly-díjat, amit persze a Tűzfalcsoport nem is állított.

A Nagy Károly-díj európai és nemzeti győzteseiről ugyanakkor a kitüntetés hivatalos honlapján listát vezetnek, aminek, ha a 2011-re vonatkozó fejezetét megnézzük, nem található rajta sem Daniel Freund, sem az European Daily napilap projektje. A kérdés ezek után már csak az, hogy a kitüntetés hivatalos oldala vagy a zöld EP-képviselő állít valótlant?

PestiSracok facebook image

Forrás: Tűzfalcsoport, Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.