Eltemették Bagdy Emőke fiát

Lapinformációk szerint szűk családi körben, egy plüssfigurával helyezték örök nyugalomra Bagdy Emőke fiát, akit október végén meggyilkoltak az Egyesült Államokban. Az elismert klinikai szakpszichológus gyermekét Magyarországon temették el.
A január 2-án tartott temetésről Császár Zsolt ikertestvére, dr. Császár-Nagy Noémi adott hírt közösségi oldalán, aki hozzátette, hogy Zsolt hamvai mellé helyezték az „Egér a Marson” című mese címszereplőjének plüss figuráját. A gyermekkorukban szeretett rajzfilmet Magyarországon 1976-ban sugározták, amikor 6–7 évesek voltak.
Ezzel a kis állatkával együtt került az urnája a földbe, így mindig érzi fizikailag is, hogy mellette vagyok. Sosem volt egyedül, és ezután sem lesz. Természetesen lélekben mindig együtt leszünk! Nyugodjál békében, édes Gombóc! Szeretlek: Egér (Noémi)
– írta a közösségi oldalán dr. Császár-Nagy Noémi. A temetés után, szintén zárt körben egy búcsú istentiszteletet tartottak a pesterzsébeti református templomban, ahova a család közeli barátok és ismerősöket hívott meg.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Balogh Zoltán