Hozzátette: habár tavaly december végén megkezdték a Magyarországnak járó források folyósítását, több mint 20 milliárd eurót továbbra is visszatartanak, és „ahogy Ursula von der Leyentől megtudtuk, ez az LMBTQ-jogokkal és a migrációval hozható összefüggésbe”.
Felidézte: szerda reggeli, az Európai Parlamentben elmondott beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke „dicsérettel illette a magyar kormányt annak kapcsán, hogy teljesítette az Európai Bizottságnak az igazságügyi reformokhoz kapcsolódó követelményeit”, ami lehetővé tette a Magyarországnak járó, de korábban befagyasztott uniós pénzek egy részének a felszabadítását. „Ez kellett ahhoz, hogy Magyarország eleget tegyen a kohéziós alapra vonatkozó feltételeknek. Ezt kértük, és Magyarország ezt a kérésünket teljesítette is” – idézte az EB elnökét Kovács Zoltán.

Az államtitkár közölte: Ursula von der Leyen beszédében arra is kitért, hogy ugyanakkor körülbelül 20 milliárd eurónyi forrás továbbra sem fizethető ki. „Ezek olyan okok miatt maradnak továbbra is felfüggesztés alatt, mint például az LMBTQ-jogokkal, a felsőoktatás szabadságával, illetve a menekültügyi jogokkal kapcsolatos aggályaink. Vannak olyan források is, amelyek a kondicionalitási eljárás keretében kerültek befagyasztásra, és ezek mindaddig befagyasztva maradnak, amíg Magyarország eleget nem tesz a szükséges feltételeknek” – idézte az EB elnökét Kovács Zoltán.
Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek