Pesti Srácok

Irán észak-iraki és szíriai célpontokat támadott

Irán észak-iraki és szíriai célpontokat támadott

Irán hétfőn éjszaka rakétákkal lőtte az állítása szerint az észak-iraki Erbílben lévő izraeli "kémközpontokat", valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető észak-szíriai célpontokat; Erbílben többen meghaltak.

Az Erbílre kilőtt rakéták az amerikai konzulátus közelében lévő gazdagnegyedben csapódtak be. A kurd regionális kormány biztonsági tanácsa szerint a támadásnak négy polgári halálos áldozata és hat sebesültje volt. Az Iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy az iraki kurd régióban a Moszad izraeli hírszerző ügynökség egyik főhadiszállását találták el. Egy másik közleményük szerint több ballisztikus rakétát lőttek ki "terrorista" célpontokra, köztük az Iszlám Állam szíriai állásaira, és megsemmisítették őket. Az Irán által támogatott iraki milíciák az Izrael és a Hamász között zajló háború kezdete óta számos dróntámadást indítottak az Irakban és Szíriában állomásozó amerikai csapatok bázisai ellen.

Matthew Miller amerikai külügyminisztériumi szóvivő hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok határozottan elítéli az Erbíl elleni iráni rakétatámadást. Egy név nélkül nyilatkozó amerikai védelmi illetékes közölte, hogy az amerikai erők követték a rakétákat, amelyek Észak-Irakban és Észak-Szíriában csapódtak be, és a támadások nem tettek kárt amerikai létesítményekben. Egy iraki biztonsági illetékes közölte, hogy Erbílt számos ballisztikus rakétával lőtték, de további részleteket nem osztott meg a támadásról. Az Irán által támogatott iraki milícia egy szintén név nélkül nyilatkozó tisztségviselője pedig arról számolt be, hogy az Iráni Forradalmi Gárda tíz rakétája csapódott be az amerikai konzulátus környékén.

Az iraki kormány közleményben ítélte el az Erbíl elleni iráni agressziót, az INA iraki hírügynökség pedig azt közölte, hogy az arab ország külügyminisztériuma bekérette az iráni ügyvivőt.

PestiSracok facebook image

– írják. Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnök egyértelmű agressziónak, illetve Bagdad és Teherán szoros viszonyát aláásó veszélyes fejleménynek nevezte a történteket. Mint mondta, Irak fenntartja a jogot magának, hogy megtegyen minden, szuverenitásából fakadó jogi és diplomáciai intézkedést. Bagdad időközben tiltakozása jeléül visszahívta teheráni nagykövetét. Maszrúr Barzáni, az iraki Kurdisztán régió elnöke "a kurd nép elleni bűncselekményként" jellemezte az iráni csapást. Iraki biztonsági és egészségügyi források szerint a támadásban életét vesztette Pesrav Dizají milliomos kurd üzletember és több családtagja, amikor az egyik rakéta az otthonukba csapódott.

A nap folyamán sajtótájékoztatót tartott Nasszer Kanaáni iráni külügyi szóvivő is, aki a műveletet a síita állam biztonságával indokolta.

– fogalmazott a szóvivő. Az ügyben megszólalt a francia külügyminisztérium is, amely közleményében elfogadhatatlannak nevezte az iráni akciót és azt vetette Teherán szemére, hogy "az iraki szuverenitás és stabilitás elleni támadás, beleértve a kurdisztáni régió elleni akciót", hozzájárul a régiós feszültség kiszélesítéséhez.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Julia Zimmermann

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.