Budapest, Prága, Pozsony és Varsó főpolgármesterei még 2019-ben hozták létre a Szabad Városok Szövetsége nevű globalista, progresszív szerveződést. 2022 decemberében, amikor Karácsony Gergely a kampányfinanszírozási botrányban érintett Korányi Dávidot leváltotta a főtanácsadói posztjáról, arról írt, hogy
Dávid a Szabad Városok Szövetségének különmegbízottjaként, díjazás nélküli pozícióban fogja segíteni Budapest nemzetközi munkáját Európában és világszerte.
Tavalya Political Capital és a főváros már együtt szervezte meg a Budapest Forum nevű rendezvényt, amely bevallottan a Szabad Városok Szövetségének ötletéből származó kezdeményezés. Mindemellett azonban utóbbi szervezet is tartott konferenciát, 2023 júniusában Varsóban.
Ezen a rendezvényen szólalt fel moderátorként Korányi Dávid, aki arról beszélt, hogy
A nevem Korányi Dávid, és két szerepkörben vagyok itt, a hatékonyság kedvéért. Egyrészt a Szabad Városok Szövetségének budapesti különmegbízottjaként, és az a megtiszteltetés ért, hogy a Szövetségnek a kezdetek óta része lehetek. Másrészt pedig az általunk Action for Democracy-nak nevezett amerikai alapítvány elnökeként, amely adományozó szervezet aktívan vizsgálja annak lehetőségét, hogy támogassa a demokratikus ökoszisztémát itt, Lengyelországban.
