Pesti Srácok

Már gyanúsítottja is van az Eötvös Gimnázium korrupciós botrányának

Már gyanúsítottja is van az Eötvös Gimnázium korrupciós botrányának

Befolyással üzérkedés bűntette miatt egy személyt gyanúsítottként hallgatott ki az ügyészség az Eötvös Gimnáziumot érintő korrupciós ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. Mint ismert, az elitképzőként ismert Eötvös József Gimnázium körül azóta dagad a botrány, amióta felmerült annak gyanúja, hogy kenőpénz fejében vettek fel tanulókat az iskolába.

A portál felidézi: egy hangfelvétel miatt pattant ki a botrány az Eötvös József Gimnázium kapcsán, amely szerint évek óta kenőpénz fejében vettek fel egyes tanulókat az intézménybe, nem pedig a képességeik alapján. A Magyar Nemzet információi szerint az ügynek már gyanúsítottja is van, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint ugyanis az alárendeltségébe tartozó Fővárosi Nyomozó Ügyészség az Eötvös Gimnáziumhoz köthető társadalmi szervezet egy tagját gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki azért, mert arra hivatkozott, hogy pénzért elintézi egy gyermek felvételét az oktatási intézménybe. A KNYF a nyomozás érdekeire tekintettel több információt nem közölt.

Mint ismert, a nyilvánosságra került hangfelvételek arra utalhattak, hogy a korrupt beiskoláztatási rendszert ráadásul az igazgató és az iskolához tartozó alapítvány vezetője működtethette.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.