Pesti Srácok

Megkezdődött a tokiói repülőtéren történt halálos baleset körülményeinek kivizsgálása

null

A japán közlekedési hatóságok megkezdték szerdán a tokiói Haneda repülőtéren előző nap történt halálos baleset kivizsgálását. A balesetben a Japan Airlines (JAL) helyi légitársaság egyik utasszállító gépe földet érés közben nekiütközött a partiőrség egyik szintén guruló repülőgépének, majd kigyulladt és kiégett. A balesetben a partiőrség öt tagja életét vesztette.

A közlekedési hatóság közölte, hogy a partiőrség gépének adatrögzítő berendezéseit már megkapta, de egyelőre nincsenek meg a Szapporóból Tokióba érkezett JAL-gép fekete dobozai. A JAL-gép személyzetének beszámolója alapján a repülés során nem történt semmilyen rendellenesség, a leszállást pedig a légiirányítással egyeztetve hajtották végre. A baleset miatt Japán legforgalmasabb repülőterének mind a négy kifutópályáját le kellett zárni egy időre, de már kedden újra meg lehetett nyitni három pályát. A JAL még szerdán is több mint 40 belföldi járatot törölt, egy másik légitársaság, az All Nippon Airways pedig 50-et a Hanedán. A korlátozás néhány nemzetközi járatot is érintett.

– közölte a vállalat. A gépen keletkezett tüzet több mint nyolc órával az ütközés után, kedd kora estére sikerült csak megfékezni. A partiőrség gépén tartózkodó hat ember közül öt meghalt, csak a gép kapitányának sikerült megmenekülnie. A BBC brit közszolgálati média fényképei alapján a partiőrség repülőgépe is kiégett. Az Airbus repülőgépgyártó vállalat kedden bejelentette: szakértői csoportot küld "műszaki segítségnyújtás céljából" Tokióba. A tokiói rendőrség azt közölte, hogy halált, illetve sérülést okozó szakmai gondatlanság gyanújával vizsgálatot indított a baleset ügyében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jiji Press

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.