Pesti Srácok

Nagy Márton: négy százalék körüli lehet az idei gazdasági növekedés

null

Négy százalék körüli lehet az idei gazdasági növekedés, miután a recesszióból való kilábalás tavaly megkezdődött – mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Demokratában szerdán megjelent interjúban.

Az új évet illetően optimista a tárcavezető, aki hangsúlyozta, hogy leszorították az inflációt egy számjegyűre. Múlt év októberére éves alapon 7,9, decemberre pedig 6 százalék körüli szintre csökkent a mutató. Az idén éves szinten 5–6 százalék közé várja az inflációt, a további csökkentés terén azonban már a jegybanknak van dolga Nagy Márton szerint.

– hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

– mondta. A kormány célja, hogy a beruházási rátát a GDP-hez mérten 25 százalék fölötti szinten tartsa. Ehhez a fogyasztás élénkülése mellett fontos tényező az energiaárak további konszolidációja is; az idén több mint tíz euróval tudják a szabályozói árakon keresztül lejjebb vinni az áram- és gázköltségeket – jelentette ki, megjegyezve, hogy adópolitikai eszközök is jelentős szerepet kapnak a beruházási környezetet javításában.

– magyarázta a miniszter.

– mondta.

– húzta alá, megemlítve: ezért a vendégmunkások alkalmazásának szigorítását tervezi a kormány. A versenyképességet javító eszközök között említette még az infrastrukturális fejlesztéseket, a vasúti és a vízi közlekedés, illetve az úthálózatok fejlesztését. Arra is kitért, hogy uniós pénz addig van, amíg el nem éri az ország az uniós fejlettség 90 százalékát. Az uniós források végesek, azonban külföldi működő tőke mindig van, és lesz is. Ezek előnye szerinte, hogy technológiai transzfert is hoznak, ami az uniós pénzekkel nem jár együtt.

– fogalmazott a miniszter. Egyetlen dologra kell figyelni szerinte ezen a területen, hogy a multiplikációs hatás megmaradjon, ennek pedig egyik feltétele az, hogy a kutatás-fejlesztés eredményesen működjék, például az egyetemekkel közösen létrehozott cégekben.

– mutatott rá Nagy Márton. Szólt arról is, hogy miként Kína és az Egyesült Államok teszi, úgy az Európai Uniónak is érdemes lenne a költségvetési hiány növekedése árán is támogatásokkal javítani saját versenyképességét.

– mondta.

– tette hozzá.

– fejtette ki Nagy Márton, leszögezve: ha a miniszterelnök bízik benne, ezt ő meg is szolgálja.

– jelentette ki Nagy Márton, megjegyezve azt is: fontos a piac véleménye, ám a piacnak sincs mindig igaza, ahogy a döntéshozók sem tévedhetetlenek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.