Pesti Srácok

Nocsak, nocsak – Dull Szabolcs dobta a Telexet

null

Meglepő bejelentést tett közzé a Telex pénteken: a ballib média zászlóshajója közleményben tudatta az olvasóival, hogy a portál alapító Dull Szabolcs tisztségéről lemondott így távozik főszerkesztői pozíciójából is. A hírt Dull is megerősítette közösségi oldalán, amiből az is kiderült, hogy már "nem érezte magáénak a portált".

Minden tisztségéről lemondott, és távozik a Telextől Dull Szabolcs volt főszerkesztő – jelentette be a Telex. Mint írták, Dull kezdeményezésére nyáron a főszerkesztői-igazgatói posztját szétválasztották, és onnan főszerkesztőként folytatta munkáját. Ezt követően a Telex igazgatóságában, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként dolgozott, de az újraformált és kibővült csapatban nem "találták meg a helyét", emiatt távozik.

Hogy a szakítás nem lehetett felhőtlen, arra a fenti mondaton túl Dull bejegyzése is utal. A volt főszerkesztő közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy már nem tudott azonosulni a portállal, mint mondta, "nem érezte a magáénak":

PestiSracok facebook image

– írta bejegyzésében Dull Szabolcs.

Úgy tűnik, a Telex "már" nem szabad...

Dull Szabolcs a posztban arra is kitér, hogy milyen helyen szeretne dolgozni: "A szabad médiáról és az újságírásról vallott elveim nem változtak; a politikai, társadalmi történések megértése iránti kíváncsiságom töretlen; és azt is hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van arra, hogy a politikáról, a politikai történésekről higgadt, pontos információkat szerezzen. " E sorokból úgy tűnik, a leköszönő főszerkesztő szerint a Telex már nem szabad.

Forrás: Telex, Facebook; Fotó: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.