Pesti Srácok

Novák Katalin: több újdonságot tartogatott a békési vármegyejárás (Videó)

null

Több újdonságot tartogatott a békési vármegyejárás – emelte ki az elnöki díszvacsorán mondott beszédében a köztársasági elnök, amelyet csütörtök este a gyulai Almásy-kastélyban adott. Novák Katalin elmondta: Békésben került sor először arra, hogy vármegye-látogatás keretében külföldi állami vezetőt fogadjon Budapesten kívül, ugyanis a gyulai várban fogadta a magyarországi látogatásra érkező Dorin Recean moldáv kormányfőt.

Elmondta: a felvetésre a moldáv miniszterelnök először meglepődött, és ránézve a térképre először úgy gondolta, Gyula túl messze van Budapesttől; de aztán elfogadta, és végül nagyon tetszett neki a város és az is, hogy az államfő, ha csak napokra is, de az ország különböző pontjairól lássa el feladatát – osztotta meg a jelenlévőkkel. Novák Katalin elmondta: beiktatásakor az egyik célkitűzése az volt, hogy a perifériát helyezze a centrumba. Ez különös jelentést kap egy olyan helyen, amely a történelmi Magyarország középpontja volt, most pedig földrajzi értelemben az ország perifériájára került.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Közel kétéves elnökségéről szólva kifejtette: nem tudta, hogy elnöksége jelentős részét egy háború fogja beárnyékolni. Azt sejtette, hogy a diplomáciának nagy jelentősége lesz a munkájában; "hogy fontos lesz a kapcsolatok ápolása és erősítése a környező országokkal és a szövetségesekkel szerte a világon". Közölte: felértékelődik annak a jelentősége, hogy "mindenkivel tudunk beszélni, aki meg tudja adni a kölcsönös tiszteletet a magyaroknak".

– sorolta. Hozzátette, azt tudta, hogy meg kell erősítenünk egymást, a magyar közösségeket magyarságunkban, a nemzeti összetartozásunkban.

– jelentette ki. A köztársasági elnök emlékeztetett, hogy öt területre (családok, tehetségek, a teremtett világ védelme, nők helyzete, hátrányt szenvedők) igyekszik kiemelten figyelni, így volt ez Békésben is.

Kifejtette: minden találkozásánál jelen volt a család, a gyermek fontossága. Ezt látta a Szarvasi Mozzarella tulajdonosainál, a Rohony családnál; de az örménykúti tanyán élő Marika néni is azt mondta neki, annak örül, hogy minden nap meglátogatja őt a családja – közölte. Erkel Ferenc szülőházában fiatal tehetségekkel találkozott, akik egy rögtönzött "mini virtuóz versenyen" vettek részt, a Csabagyöngye Kulturális Központban pedig kortárs művészekkel találkozhatott. Útközben megcsodálhatta a teremtett világot, azaz az alföldi tájat, ami a tanyákkal "otthonos" számára, hiszen ő maga Szegedről származik – mondta. Sok békési női vezetővel is találkozhatott, akik vagy egy település, vagy egy intézmény élén erősítik a közösségeket; többekkel együtt fánkot sütött csütörtökön jótékonysági céllal Békéscsabán – említette meg. Végezetül elmondta: kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetűekre. Találkozott ilyen emberekkel az okányi tanodában; de örömmel látta – például a szarvasi Ótemplomi szeretetszolgálaton keresztül –, hogy vannak Békésben olyanok, akik segítséget nyújtanak számukra is.

Novák Katalin elmondta: örömmel tapasztalta, hogy a vármegyében sokan aktív sportéletet élnek. Közölte: csütörtökön a gyulai várban aláírta azt a köztársasági elnöki határozatot, amely 2024-et a mozgás évének nyilvánítja.

– jelentette ki, és mozgásra, sportolásra buzdította a magyarokat. De kulturális programon is részt vett, hiszen rögtön érkezése után megnézett egy előadást a Gyulai Várszínházban. Mint mondta, mindenhol azt tapasztalta, hogy "jó együtt lenni". A köztársasági elnök azt mondta a jelenlévőknek, hogy a békétlenség helyett ne hagyják elvenni maguktól az együttlét örömét, tudjanak örülni egymásnak.

Végezetül Novák Katalin első alkalommal adta át az általa alapított, Magyarország Köztársasági Elnökének Érdemérme kitüntetést. Az első ilyen kitüntetést Czirok Mihály, a gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója kapta Gyula város zenei oktatása és a magyar zenei kultúra megőrzése érdekében végzett munkája elismeréseként. A köztársasági elnök péntek délelőtt ellátogat a mezőhegyesi tangazdasághoz és a helyi mezőgazdasági szakképző iskolába.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Novák Katalin

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.